13 °C Budapest

Így harcolj ki a főnöködtől durva fizetésemelést

2016. április 21. 16:05

Fizetésekről tárgyalni - függetlenül attól, hogy most kezdtünk, vagy már évek óta egy cégnél vagyunk - nem egyszerű. Alapos felkészüléssel azonban megkönnyíthetjük a dolgunkat, és egyszerűbben megkaphatjuk a kívánt emelést, mint gondolnánk. A Pénzcentrum összeszedte a legjobb taktikákat, amik segíthetnek, hogy meggyőzzük a főnököt a bértárgyaláson.


Függetlenül attól, hogy most kezdtünk valahol, vagy már évek óta egy cégnél vagyunk, munka során az egyik legkellemetlenebb dolog a fizetésekről tárgyalni. Alapos felkészüléssel azonban sokkal egyszerűbb a dolog, mint hinnénk. Összeszedtük, mit érdemes szem előtt tartani, ha magasabb fizetést szeretnénk, és hogyan győzhetjük meg a főnökünket, hogy tényleg megérjük a pénzünket.

Legyen ésszerű a kérésünk

Mielőtt eldöntjük az összeget, hogy mennyit szeretnénk kapni havonta, érdemes néhány dolgot alaposan mérlegelni. A fizetés mértéke ugyanis többek között a pozíciótól, a személyes készségeinktől, tapasztalatunktól, a munkaadótól, és attól is függ, hogy helyileg hol van a munkahely. Általánosságban elmondható, hogy Magyarországon belül Budapesten magasabbak a bérek, vidéken pedig valamivel kevesebbet lehet keresni. Tanácsos lehet az interneten is böngészni, hogy mekkora az átlagfizetés az egyes szakmákban, ennek tükrében ugyanis könnyebb belőni a bérsávot, amin belül mozoghatunk.

Mutassuk meg, miért érdemelünk többet

Ahhoz, hogy tényleg esélyesek lehessünk egy fizetésemelésre, először le kell tenni valamit az asztalra. A legtöbben abban a hitben élnek, hogy a munkaadó számára nyilvánvaló, mennyi mindent teszünk a cég érdekében. Ez azonban a legtöbb esetben nem így van, ezért fontos ezt nyilvánvalóvá tenni. Ha valóban azt érezzük, hogy jól teljesítünk, ne rejtsük véka alá a bértárgyaláson sem, hanem igazoljuk konkrét példákkal.

Ne feledkezzünk el a béren kívüli juttatásokról sem

Béren kívüli juttatásokkal (benzinpénz, utazási, étkezési hozzájárulás stb.) vagy akár teljesítményért járó bónusszal is számolhatunk, nem csak készpénzzel. Előfordulhat olyan is, hogy irodán kívül kell dolgozni, vagy el kell utazni valahová, ami szintén a munkaidő részét képezi. Ilyen esetekben kérhetjük azt is, hogy fizessék meg ezeket az órákat is. Vagy ha valamilyen továbbképzés szükséges a munkánkhoz, akkor állják az oktatás költségeit. Ezen felül elképzelhető, hogy több elismerésre, rugalmasabb hozzáállásra, vagy esetleg személyre szabottabb feladatokra vágyunk. A bértárgyalás során ezeket is ajánlott megbeszélni, hiszen végső soron minden ilyen tárgyalás egy lehetőség a még jobb együttműködésre.

Vannak helyzetek, amikor nem érdemes fizetésemelést kérni

Bizonyos esetekben nem érdemes fizetésemelésben gondolkodni. Például ha már elfogadtuk az állást, és a munkáltatóval a fizetésben is megegyeztünk, közvetlenül utána már nem ajánlott módosítani rajta, hiszen az rossz fényt vethet ránk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A másik ilyen eset, ha a munkáltató a tőle telhető legjobb fizetést ajánlja fel. Persze ennek nem árt utána nézni, hogy valóban így van-e, ahogy állítja. Viszont ha igaz, akkor elégedetlenkedés helyett inkább örüljünk a lehetőségnek.

Nem árt türelmesnek lenni, ha hosszabb idő után térünk vissza a munkaerőpiacra. Ilyenkor tanácsos lehet a visszatérés előtti fizetésünket alapul venni a bérmegállapításnál, és várni a fizetésemelési igénnyel addig, amíg valóban újra bele nem jövünk a munkába.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm