16 °C Budapest

Durva kijelentést tett Berki Krisztián: nem tudja, mit beszél?

2016. március 29. 15:34

Kizárólag házassági szerződéssel hajlandó elvenni barátnőjét, Hódi Pamelát Berki Krisztián. Bár nem tűnik túl romantikusnak az izomember kijelentése, ezúttal lehet, hogy mégis igaza van. Te mit gondolsz?

Lassan évek óta megy a huzavona, mikor veszi el végre Berki Krisztián - a celeb, nem az olimpikon - kislánya édesanyját, Pamelát. Korábban már volt, hogy a lagzit tervezték, de aztán mégse lett az egészből semmi, azóta viszont újra terítékre került a dolog. Legutóbb a TV2 Mokka c. műsorában közölte Pamela párjával, hogy maximum 1-2 évet hajlandó még várni. Persze Berkit nem lepte meg a kirohanás, mint mondta: az utóbbi hónapokat azzal töltötte, hogy körbejárja az esküvő témakörét, minden oldalról. Ekkor derült ki az is, hogy házassági szerződés nélkül nem léphetnek frigyre.

Nagyon beleástam már magam a témába jogilag is. Amit a házasság előtt megszereztünk, az maradhat a mienk, úgyhogy biztos, hogy lesz házassági szerződés, a kettőnk megnyugtatása végett

- mondta Berki.

Habár sokaknak meglehetősen illúziórombolónak tűnhet Berki kijelentése, a válási statisztikák mégis azt mutatják, lehet benne némi igazság. A KSH szerint ugyanis ma Magyarországon 10 házasságkötésre bő 6 válás esik; 2014-ben 38 780-an házasodtak össze és 19 576-en váltak el.

Ha tehát felmerül a gondolat házasságkötés előtt, hogy kössünk házassági szerződést, nem kell feltétlenül arra gondolni, hogy nem bízunk a másikban. Korunk jövedelmi és vagyoni viszonyai igenis szükségessé tették a házassági szerződés jogintézményének létrejöttét. Emiatt tehát nem feltétlenül kell megorrolnunk Berki Krisztiánra - van bőven, amiért utálhatjuk még az Édes élet sztárját.

Házassági szerződés a gyakorlatban

Alapesetben - tehát külön házassági szerződés nélkül - a házasságban élők vagyoni viszonyait a családjogi törvény szabályozza. Eszerint házasfelek között kétféle vagyon létezik:

  • házassági közös vagyon
  • különvagyon

Külön vagyonnak számít az, amit a felek a házasság előtt szereztek (vettek, kaptak ajándékba stb...), de a házasság ideje alatt is lehet különvagyont szerezni, olyat "ami csak az enyém". Például amit a felek külön-külön személyre szólóan ajándékba kapnak; amit örökölnek; a szokásos, a mindennapi élet használati tárgyai; és az eddig felsoroltak eladásából vett bármilyen másik vagyontárgy tartozik ide. Vagyis a férj hiába is pályázna felesége hajkeféjére, a feleség pedig nem tarthat igényt az újonnan vett autóra, ha azt férje korábbi saját autója lecserélésével vette.

Fontos tudni, hogy 15 évi együttélés után közös vagyonná válnak a szokásos mértékű felszerelési és berendezési tárgyak!

A fentiekkel szemben pedig közös vagyon minden, amit a házasság alatt a felek közösen szereztek. A szerzésben való közreműködés figyelembe vétele nélkül minden fele-fele arányban oszlik meg.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ez tehát a törvény betűje, amitől a házassági szerződéssel lehet eltérni. Vagyis a házassági szerződés arra szolgál, hogy a házastársak máshogy állapítsák meg, hogy mi a közös, és mi a különvagyon. Általában fel szokták sorolni - mintegy vagyonleltár-szerűen - hogy mi tartozik az egyik, és mi a másik csoportba. Ezenkívül rögzíthetik azt is, hogy a jövőben mi fog közös, és mi és kinek a különvagyonába kerülni. Rendelkezhetnek úgy is, hogy különvagyonuk 15 év után is megőrizze különvagyoni jellegét, az a házasság teljes időtartama alatt se váljon közös vagyonná.

A felek megállapodhatnak, hogy

  • a munkával szerzett jövedelmük közös lesz-e, és ha igen, milyen arányban
  • ha gyermekeik születnek, és ezért az egyik szülő keresőképtelen lesz mert otthon marad, akkor a másik által szerzett jövedelem milyen mértékben illesse meg az otthon maradót, a kereső pedig jövedelmének milyen részét köteles a háztartásra fordítani,
  • ha valamelyik fél vállalkozó, vagy cége van, akkor az maradjon-e a külön vagyona, és ha igen, akkor rögzíteni kell, hogy nem csak a nyereség az övé, de a terheket is egyedül neki kell viselni,
  • a közös vagyon tekintetében módosíthatják a tulajdoni arányokat,
  • vagy akár a nászajándékot is megoszthatják egymás között,
  • és még számos más dolgot is rögzíthetnek: bármit amit fontosnak tartanak, hiszen a magánjogban szerződési szabadság van, a felek bármiről rendelkezhetnek, amit a jogszabályok nem tiltanak.

Fontos kiemelni, hogy házassági szerződést nem csak a leendő házasulandók, hanem a már házasságot kötött házas férj és feleség is köthet. A szerződést közokiratba (közjegyzői okirat), vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni, különben semmis - vagyis egyáltalán nem lehet érvényesíteni a benne leírtakat. Csak az életközösség fennállása alatt lehet házassági szerződést kötni, ugyanis egy válás során ("az életközösség megszakadása után", csak hogy teljesen hivatalosak legyünk) létrejött egyezség már nem házassági szerződésnek számít, az más elbírálás alá esik.

Természetesen úgy vannak kialakítva a szabályok, hogy ne lehessen visszaélni ezzel a jogintézménnyel, ne lehessen teljesen kisemmizni egyik felet sem. Vita esetén a bíróság ugyanis felülvizsgálhatja a teljes szerződést, az nem ütközhet a jó erkölcsbe. Ez hétköznapi nyelvre lefordítva annyit tesz, hogy nem állapíthatunk meg olyan felosztást, ami aránytalanul és indokolatlanul tér el az egyik fél javára, mert akkor a szerződés szintén semmis lesz. Ha pedig egyszer már megkötöttük házassági szerződésünket, de később a viszonyok jelentősen változnak, akkor sem kell kétségbeesni, mert a szerződés utóbb módosítható, felbontható, vagy akár meg is szüntethető, amivel visszaáll a családjogi törvény rendszere, a közös és különvagyoni általános megosztás.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem