18 °C Budapest

Neked is járhat kedvezmény adóbevallásnál: így igényelheted

2016. március 21. 11:32

Aki tavaly év közben nem nyilatkozott arról, hogy milyen kedvezményekkel csökken a személyi jövedelemadója illetve az adóalapja, nem késett le semmiről. Az elmaradt lépés a május 20-ig beadandó szja-bevallásban pótolható és az év közben nem érvényesített adókedvezmény igénybe vehető. A legtöbben az első házasok kedvezményét, a családi kedvezményt és a súlyos fogyatékosság kedvezményét érvényesítik a bevallásban.

Az első házasok kedvezménye 2015. január 1-jétől igényelhető és annak a párnak jár, amelyik 2014. december 31-e után - legalább egyikük először - kötött házasságot. A kedvezmény megosztható vagy a házastársak meghatározhatják, hogy melyikük veszi igénybe. Mértéke - legfeljebb 24 hónapig - az adóalapra vetítve 31 250 forint, azaz házaspáronként havi ötezer forinttal több marad a családi kasszában. A 24 hónapon belül a kedvezmény abban a hónapban már nem jár, amikor magzatra vagy gyermekre tekintettel először érvényesíthetnek családi kedvezményt a szülők. A házasságkötés előtti családi kedvezményre jogosító gyermek, magzat az első házasok kedvezményét nem befolyásolja.

A családi kedvezményt főszabály szerint azok vehetik igénybe, akik családi pótlékra jogosultak. Ezt a kedvezményt a várandós kismama és a vele közös háztartásban élő házastársa, családi pótlékra saját jogán jogosult gyermek, illetve a rokkantsági járadékban részesülő magánszemély is érvényesítheti. Várandóság címén a kedvezményt a fogantatástól számított 91. naptól a megszületésig lehet igénybe venni. Az összegét az eltartottak számától függően a kedvezményezett eltartottak után kell kiszámolni.

Ez a 2015-ben szerzett jövedelmek esetében egy, illetve két eltartott esetén 10 ezer forint, míg három és több eltartott esetén 33 ezer forint adómegtakarítást jelent havonta kedvezményezett eltartottanként.

A kedvezmény az adóalapot csökkenti. Ha az érvényesített családi kedvezmény összege után a megállapított kedvezménykeretből még marad, akkor az családi járulékkedvezményként érvényesíthető. Az szja-bevallásban a családi kedvezményre vonatkozó sorok kitöltésekor nagy körültekintéssel kell eljárni. Ha valakinek a családjában év közben változás volt - például a gyermek sikeres érettségit tett, a szülők elváltak, született egy gyermek -, és ezt nem jelezte a munkáltatójának, akkor a pontos számítás és kitöltés az adózóra hárul. Ha ugyanis valaki év közben jogosulatlanul vette igénybe a családi kedvezményt vagy annak egy részét, a többletet vissza kell fizetni. A családi kedvezmény igénybe vehető egyedül, közösen, illetve a bevallásban megosztható az egy háztartásban élő, jogosultnak nem minősülő házastárssal, élettárssal.

2015-re 5 250 forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban illetve fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít. A kedvezmény azokra a hónapokra érvényes, amikor az adózó súlyos fogyatékossága legalább 1 napig fennállt. A kedvezmény érvényesítéséhez szükséges orvosi igazolást nem kell csatolni a bevalláshoz, csak meg kell őrizni az elévülésig.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A 2015-ös adóév az utolsó, amikor a lakáscélú hitel, a felsőoktatási tandíj, a felnőttképzési díj halasztott kedvezménye még érvényesíthető.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem