A Lieferando ételfutár-szolgáltató megszünteti az alkalmazotti jogviszonyban történő foglalkoztatást Ausztriában.
A mesterséges intelligencia egyre inkább jelen van a munkahelyeken is, és tetszik vagy sem, a jövőben egyes munkákat akár teljesen helyettesíteni lehet majd a robotokkal. A Pénzcentrum megnézte, hogyan hathat a digitális fejlődés a munkaerőpiacra, milyen területeket érinthet, és kik veszíthetik el a munkahelyüket emiatt.
A mesterséges intelligencia és a robotok alkalmazása 5,1 millió munkahelyet szüntethet meg 2020-ig a világ 15 vezető országában - legalábbis a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) nemrég megjelent tanulmánya ezt állítja.A WEF a robotizációt, a nanotechnológiát, a 3D nyomtatást illetve a biotechnológiát említve egy olyan "negyedik ipari forradalomról" beszél, ami minden iparágat érinteni fog. Az előrejelzések szerint a munkaerő kétharmada a hivatalokban és az adminisztratív területen válik majd feleslegessé, és leginkább az egészségügyet rázza majd meg a telemedicina elterjedésével.
A tanulmány összeállítói arra jutottak, hogy az ágazati vesztesek második helyén az energiaipar áll majd, amelyet a pénzügyi szolgáltató szektor követ.
Miközben a következő öt évben a férfiak esetében minden három megszűnő munkahely mellett egy új állás teremtődik, a nőknél lényegesen rosszabb az arány, több mint öt megszűnőre jut majd egy új munkahely.
Mennyire fenyegeti a technológiai fejlődés az egyes munkaköröket?
A legnagyobb veszélyben a hitelügyintézők és a recepciósok lehetnek, de az automatizáció a sofőrök és a riporterek állását is veszélyeztetheti.
Milyen szakmák "tűnhetnek el"?
Huszka Ágnes, a Trenkwalder közvetítési csoportvezetője szerint konkrét szakmacsoportot felelőtlenség lenne mondani, viszont az biztos, hogy a digitalizáció minden olyan területen, illetve pozícióban nagy változást fog hozni, amelyben erősen szabályozott az alapvető feladatkör, és ami kevés kreativitást kíván.
Legfőképpen az olyan könnyen pótolható szakmákra kell itt gondolni, mint az adminisztráció, vagy a front-office - amely magában foglalja a repülőterek check-in deskjeitől az éttermek, szállodák személyzetén át akár a szimpla kereskedelmet is. Az utóbbi időben a front-office tevékenységeket végző munkaerőre egyre kevesebb igény mutatkozik.
A dokumentumkezeléssel, adminisztrációval foglalkozó szakmák is egyre inkább háttérbe szorulnak, ugyanis átveszik a helyüket a digitális verziók.
A toborzás-kiválasztás területén is vannak olyan szegmensek, - mint például a munkaüggyel foglalkozó munkaidő-nyilvántartáshoz, szerződéskötéshez, bérszámfejtéshez kapcsoló adminisztráció - amelyek nagymértékben digitalizálhatóak. Míg egy kiválasztással foglalkozó tanácsadó, vagy fejvadász munkája az emberi tényező miatt kevésbé helyettesíthető.
A banki szférában például az ügyintézés könnyen, míg egy kockázatelemző-hitelerbíráló pozíció (az összetettsége miatt) nehezen digitalizálható.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A jognál a kevésbé komplex, egyszerű esetek (mint például egy gyorshajtási büntetés kiküldése) könnyen, míg egy bírósági tárgyalás és egy komplexebb jogi tevékenység (ahol több és nem feltétlen egyező szakvélemény is születhet ugyanazon szabályrendszer és jogrendszer ismeretében) nem helyettesíthető gépekkel.
Milyen szakmák iránt nőhet meg a kereslet?
Ma már számtalan szolgáltatást és terméket el lehet érni egy okostelefonon keresztül, minden egyre inkább a felhasználó kényelmének maximális biztosítása felé megy. A felhasználóknak egyre nagyobb igényük lesz a könnyen és gyorsan beszerezhető termékekre. Ehhez viszont elengedhetetlen lesz az olyan emberi munkaerő, ami a megvalósításhoz szükséges háttérrendszereket fogja kifejleszteni.
az összes szektorra lassan kiterjedő digitalizáció miatt pedig csak még nagyobb szükség lesz azokra, akik magát a digitalizáció menetét felügyelik és irányítják.
Magyarországon, főleg Budapesten az utóbbi években gomba módra elszaporodtak a különböző call-centerek és customer service centerek - azaz ügyfélszolgálati és egyéb háttértámogató üzleti tevékenységet végző cégek. Ezekhez a rendszerekhez az ügyfelek támogatását meg kell oldani, leginkább emberi közbeavatkozással, egy gép ugyanis csak előre megadott parancsok és feladatok teljesítésére képes.
A szakember szerint a fent említett foglalkozások mellett minden olyan pozíció, amely az "emberségünket" kívánja - ápoló, orvos, emberi lélekkel foglalkozó szakmák - nagyon keresettek lesznek.
Ezeket érdemes tanulni
Nagyon jól járnak azok, akik IT, vagy gazdasági területen képezik magukat. A nyelvtudást, kommunikációt igénylő szakmák fontossága miatt a nyelvi képzések is előtérbe kerülhetnek.
- foglalta össze Huszka Ágnes.
Mivel egyelőre még nincs olyan technika, amely át tudná venni az emberi kreativitást, és a komplex gondolkodást, a szociális területtel kapcsolatos képzések (például pszichológia, tanár, szociális munkás, ápoló) is hasznosak lehetnek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


