19 °C Budapest
Késik a fizetés: az Államkincstár szerint nem az ő hibájuk

Késik a fizetés: az Államkincstár szerint nem az ő hibájuk

2015. december 4. 11:40

Több százezer ember fizetése csúszik országszerte - írja az Index.

A Magyar Államkincstár november 6. és 15. között átállt a KIR3 nevű bérszámfejtő rendszerről a KIRA-ra, és az országos átállás nem megy zökkenőmentesen.

Ez pedig hatalmas probléma, a KIRA rendszeren keresztül 900 ezer ember fizetését utalja az intézményeknek a kincstár.

Rendőrök, tanárok, tűzoltók, orvosok, ápolók és még sokan mások nem vagy csak akadozva jutnak a bérükhöz.

Több kórházban egy hónappal később kapták meg az októberi fizetést. A többhetes csúszás komoly probléma, több tízezer embernek jelentenek pluszterhet a számláikon keletkező késedelmi díjak, kamatok, amik persze nincsenek beleszámolva a bérükbe.

Törvény szerint egyébként minden hónap 10-ig meg kell érkeznie a fizetésnek, legalábbis ennél későbbi időpont nem szerepelhet a közalkalmazott szerződésében. Sok helyen azonban 2-án szoktak utalni, az ő esetükben néhány napos csúszás is felborítja a hónap tervezett ütemét.

A lap úgy tudja, január elején több százezren lesznek, akik nem kapják meg a teljes decemberi fizetésüket, mert a rendszer csak a december 25-ig keletkezett béreket fogja bérszámfejteni. A kieső egy hetet pedig majd hozzácsapják a februári fizetéshez.

Nem a Kincstár felelős a bérek esetleges csúszásáért

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Magyar Államkincstár a jogszabályban előírt határidőre elkészítette a 2015. november havi főszámfejtést, az ehhez kapcsolódó utalási állományokat és listákat, amelyeket december 2-ig megküldött az intézményeknek. A munkabért - ahogyan eddig is - az intézmények indítják a saját banki számlájukról. A Kincstár tehát nem felelős a sajtóban az utóbbi napokban említett állítólagos csúszásokért - tájékoztatta a Pénzcentrumot az Államkincstár.

Közleményük szerint nincs csúszás, a számfejtés az előírásoknak megfelelően a tárgyhónap utolsó munkanapján indult. A központosított illetmény-számfejtő rendszer (KIRA) időben készítette el a számfejtést, az ehhez kapcsolódó utalási állományokat és listákat. A listákat, állományokat 2015. december 2-án a Magyar Államkincstár átadta az intézmények részére, melyről az e-Adat rendszeren keresztül tájékoztatást is küldött. A munkabér indítását, mint eddig is az intézmények végzik.

Valamennyi intézményben - a jogszabályokban foglaltak szerinti - a közszolgálati jogviszonnyal rendelkezőknek a hónap 5., a közalkalmazottaknak és a munkatörvénykönyve hatálya alá tartozó foglalkoztatottaknak a hónap 10. napjáig kell megkapniuk a munkabérüket.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2022.05.16 07:59
Gazdasági társaság által vásárolt kerékpár számviteli elszámolása attól függ, hogy a kerékpárt hogya...
hrdoktor  |  2022.05.16 04:20
Néha mindenki elfárad, elálmosodik a munkahelyén, de ha ez gyakran megtörténik, akkor érdemes alapos...
legacykft  |  2022.05.13 13:52
A múltkori blogposztomban a teamcoachingról, mint a szervezetfejlesztés varázspálcájáról írtam. Egy-...
ajovomunkahelye  |  2022.05.12 15:40
Ahogy a legutóbbi blogposztban bemutattuk, a „Talent Uprising”, azaz „A munkavállalók lázadása” névr...
laskainelli  |  2022.05.12 10:14
A pandémia két éve, majd az azt követő háborús helyzet jócskán megtépázta sok ember idegeit, úgyhogy...
Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2022
A jövő vállalata - Zöld az út a fenntarthatóság felé!
Portfolio Digital Transformation 2022
Szektorokon átívelő tudás a belső folyamatoktól a termékig!
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?