33 °C Budapest

Egy szakma, ahonnan minden második ember elmenekül

MTI
2015. november 3. 18:14

A kéményseprők helyzetének rendezetlensége miatt 322 kéményseprő helyezte letétbe felmondását december 21-i határidővel - mondta Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Kiemelte: Magyarországon mintegy 900 kéményseprő dolgozik, akiknek közel 40 százaléka hagyja majd el a pályát, ha december 21-ig nem veszik újra a parlament napirendjére a kéményseprők jövőjét érintő törvénymódosítást.

A kormány március 10-én nyújtotta be a parlamentnek a kéményseprésről szóló új törvényre vonatkozó javaslatát, amely szerint az önkormányzatoktól a katasztrófavédelemhez kerülne a lakossági kéményseprési közszolgáltatás. Erről azonban döntés még nem született, ezért azt sem lehet tudni, hogy 2016. január 1-től a kéményseprőknek ki lesz munkáltatója, milyen keretek között kell majd a szolgáltatást nyújtaniuk, illetve milyen bérekre számíthatnak a munkavállalók - tette hozzá.

Vámos Csaba szerint a bizonytalanság miatt az elmúlt 1-1,5 évben a kéményseprők mintegy fele már elhagyta a pályát.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?