A brit klasszis döntésének hátterében egy 2025 nyarán elszenvedett, rendkívül súlyos sérülésekkel járó baleset áll, amely után már nem tudott visszatérni a versenyzéshez.
A munkával töltött időről szóló kimutatások szerint a magyarok különösen sokat dolgoznak, az OECD-tagállamok viszonylatában is a felső harmadban áll hazánk ezzel az adattal, az unióban pedig csak Görögország előzi meg a magyarokat - írja a Népszabadság.
Mi ugyanis átlagosan évi 1976 órát töltöttünk munkával tavaly, a görögök pedig több mint kétezret. Ez valóban sok, főleg összehasonlítva a német munkavállalók 1400 óra alatti statisztikájával. Persze nem Németországhoz vagy Norvégiához kell hasonlítani hazánkat, de Csehországban és Szlovákiában is érezhetően kisebb az adat: 1800 óra felett, illetve az alatt dolgoznak.
Az OECD adatai szerint a munka termelékenysége, vagyis hogy a GDP arányában mennyit hoz egy óra munka, Magyarországon nem éri el a német teljesítmény felét.
Régiós összehasonlításban nagyjából Lengyelországgal vagyunk egy szinten, ott 29,5 dollár volt a mutató. Szlovákia 38,1 dolláron állt, Csehország 35,3, Szlovénia pedig 39,6 dolláron. Az unió átlaga 49,8 dollár. Ez sem akkora nagy teljesítmény az Egyesült Államokkal összevetve, ahol a termelékenységi mutató meghaladja a 67 dollárt óránként.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







