Kiszámoltuk: ennyiből él Alekosz, a VV4 győztese

2015. június 2. 16:59

Végre kiderült, miből él - vagy éppen miből lustálkodik - Alekosz, a Való Világ 4. szériájának győztese.

Megélhetéséről vallott a Mokka stúdiójában ma reggel Alekosz, a Való Világ 4. szériájának győztese:

Pénzből lehet megélni, de kezdjük az elején. Volt a Való Világ, azzal a győzelemmel járt 12 millió forint, egy lakás, és egy autó. Önmagában már ez se rossz. Aztán jött a Szerelem a legfölsőbb szinteken című műsor, amiről azt írták a lapok, hogy tízmilliós nagyságrendű gázsit kapok. Ezután jött az Összeesküvők, de az országjárásokon, haknikon is jól lehetett keresni. Minekután én takarékos típus vagyok, ezeket a pénzeket összefogtam és befektettem különböző banki elosztásokban, ami elég jól jövedelmezett az elmúlt négy évben. A nyereménylakásomat kiadtam bérbe, abból is elvagyok

- mondta Alekosz.

Összegezzük: Alekosznak van 22 millió forintja a Való Világ pénzbeli fődíjából, illetve a Szerelem a legfelsőbb szinteken c. műsorból; valamint - legyünk nagyvonalúak - összehaknizott még további 10 millió forintot, amivel így összesen 32 millió forint lapulhat bankszámláján - vagyis ennyit tud befektetni.

Nos, a 32 millió forint a jelenlegi betéti kamatkörnyezetben, akciós feltételek teljesítése esetén is maximum 3,3-3,5 százalékos EBKM-t képes produkálni, ami azt jelenti, hogy Alekosznak 12 havi lekötés esetén is alig több mint 1 millió forint üthetné a markát, és gyakorlatilag a legjobban teljesítő állampapírok esetén is ezzel lehet számolni.

Viszont ennél sokkal valószerűbb, ha átlagos betéti kamatlábakkal számolunk, ami jelenleg 2 százalék körül mozog. Tehát Alekosz jó, ha 50 ezer forintot ki tud csikarni befektetéseiből havonta - ehhez viszont a tőkét mindenféleképpen le kell kötnie újra és újra - ahhoz semmiképp sem nyúlhat hozzá.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ehhez az 50 ezer forinthoz (jó esetben 80-100 ezer) jön még hozzá a Corvin Sétányon található, 51 négyzetméteres - amihez tartozik egy 65 négyzetméteres terasz is - nyereménylakásából befolyó bérleti díj, ami a Pénzcentrum becslése szerint minimum 180-240 ezer forint között mozoghat (rezsi nélkül természetesen).

Tehát Alekosznak havonta 300-350 ezer forint üti a markát úgy is, hogy semmit nem csinál.

Ez azért nem olyan rossz, legalábbis, ha azt vesszük alapul, hogy a KSH által publikált nettó átlagkereset Magyarországon jelenleg 155 ezer forint körül mozog.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 23. 19:18