19 °C Budapest

Átalakítják a segélyeket: ki kaphat, ki nem?

2014. november 30. 10:03

Várhatóan jövő év március 1-jével alakul át a szociális támogatási rendszer; a változtatásokkal a kormány célja az, hogy a rászorulók átláthatóbb és igazságosabb keretek között juthassanak hozzá az őket megillető támogatási formákhoz - közölte Czibere Károly szombaton Budapesten, egy más témában tartott rendezvényen újságíróknak. Március elsejétől a járások utalják majd a jövedelemkompenzáló támogatásokat, a központi költségvetés pénzéből. Az önkormányzatoktól pedig, új nevén települési támogatás érkezik, ennek maximuma havi 28 500 forint lehet. A gazdagabb önkormányzatoknak saját bevételeikből kell kigazdálkodniuk ezeket a segélyeket, míg a szegényebb települések a központi költségvetés erre létrehozott keretében kaphatnak forrást.

Nem csökken a teljes összeg

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár elmondta, több eddigi szociális támogatás elnevezése megváltozik ugyan, de a szociális támogatásokra fordított állami és önkormányzati források együttes összege nem fog csökkeni.

Két helyről érkezhet kétfajta szociális támogatás

A változtatások szerint szociális támogatásokat márciustól két helyről kérhetnek az érintettek: egyrészt a járásoktól, másrészt a helyi önkormányzatoktól (Budapesten mindkettő kerületi szinten működik). A szociális támogatásoknak ennek megfelelően két formája lesz: 1. a járásoknál az úgynevezett jövedelemkompenzáló-, míg 2. az önkormányzatoknál kiadáskompenzáló támogatások igényelhetők.

A jövedelemkompenzáló támogatás célja, hogy mindenki számára biztosítsanak egyfajta minimumot a "túléléshez", ha nincs más jövedelme. Kiadáskompenzáló támogatást pedig azok kérhetnek, akiknek nehézséget jelent a rezsi, vagy más családi kiadás kifizetése.

A - járásoktól kérhető - jövedelemkompenzáló támogatások közé tartozik továbbra is a közgyógyellátás, az ápolási díj, az időskorúak járadéka. Az önkormányzatoktól két új támogatási forma kerül a járási szintre az aktív korú munkanélküliek ellátásaként. Az egyik a munkaképeseknek nyújtandó foglalkozáshelyettesítő támogatás (fht), míg a másik a nem munkaképeseknek nyújtandó egészségkárosodotti és gyermekfelügyeleti támogatás (korábbi nevén rendszeres szociális segély).

A közfoglalkoztatásban dolgozók nem kapnak fht-t, de amint kikerülnek onnan, a támogatást újra folyósítják a számukra.

A jövedelemkompenzáló támogatásokat márciustól teljes egészében a központi költségvetésből finanszírozzák, az önkormányzatoknak ebben már nem lesz szerepük. Az e támogatásokhoz való jogosultságot a járási hatóságok állapítják meg országosan egységes elvek alapján.

Ezt kaphatják az önkormányzatoktól

Az önkormányzatoktól kérhető kiadáskompenzáló támogatások elnevezése márciustól egységesen "települési támogatás" lesz; ebbe tartoznak majd bele a korábbi különböző átmeneti-, családi krízis-, lakásfenntartási- vagy más címen kifizetett segélyek.

Czibere Károly elmondta, a települési támogatások helyi rendszeréről, szempontjairól, igénylési feltételeiről, valamint a segély összegéről márciusig valamennyi települési önkormányzat képviselő-testületének rendeletet kell alkotnia. Jelezte: e támogatás felső határa (az öregségi nyugdíjminimum összege) legfeljebb 28 500 forint lehet havonta.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az államtitkár véleménye szerint igazságosabb lesz a rendszer, hiszen helyben, az önkormányzatoknál jobban látják, ki a valóban rászorult, és ki az, aki csak vissza akar élni a támogatási rendszerrel. Arra is felhívta a figyelmet, nem történhet meg, hogy egy szegényebb önkormányzat nem tud települési támogatást adni az ott élőknek.

Czibere Károly közlése szerint ma 261 olyan város van Magyarországon, amelyek a jelentős mértékű iparűzési adóbevételükből ki tudják majd fizetni ezeket a támogatásokat, a többi önkormányzat a központi költségvetési támogatásból kapja meg a szükséges forrásokat. Jelezte: erre várhatóan 30-34 milliárd forintos keretet különítettek el egy differenciált területi kiegyenlítési rendszerben.

Ezért kell átalakítani

Az államtitkár az átalakítást azzal indokolta, hogy átláthatatlan volt a szociális támogatási rendszer, és nagyon kusza volt az is, milyen segélyt finanszíroznak helyi, járási vagy állami szinten. Utalt arra is, hogy az önkormányzatok jelzései szerint sok volt a visszaélés, becslések szerint pedig a támogatások mindössze 60 százaléka jutott el a legrászorultabbakhoz.

Czibere Károly azt mondta, bízik abban, hogy a márciusi változtatással két évtized után végre rendet tudnak tenni a támogatási rendszerben.

A szociális juttatások rendszerének teljes átszabását már tartalmazta a 2015-ös költségvetést megalapozó törvényjavaslat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm