5 °C Budapest

Így marad százezrekkel több a gyermekes családok zsebében

MTI
2014. szeptember 25. 12:30

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a népesedési adatok is igazolják a kormány családbarát politikájának sikerességét. A GYES időtartamának három évre történő visszaállítása például 308 ezer forintot adott vissza minden érintett családnak. A családi adókedvezmény visszaállításának köszönhetően pedig átlagosan mintegy 840 ezer forint többletjuttatásban részesültek a családok 2011 és 2014 között.

A jelenlegi kormány számos olyan intézkedést megvalósított, amelyek pénzben, anyagi támogatásban mérve összességében sokkal kedvezőbb helyzetbe hozták mára a gyermeket nevelő családokat, mint amilyenben négy évvel ezelőtt voltak

 - fogalmazott az államtitkár.

Rétvári Bence összehasonlításul közölte, míg 2010-ben összesen 643 milliárd forint jutott a költségvetésből az 1,2 millió gyermekes család támogatására, addig az idei költségvetés már 225 milliárd forinttal többet, 868 milliárd forintot biztosít számukra, mely 35 százalékos emelést jelent.

Mint kifejtette: így egy átlagos gyermekes háztartás négy éve összesen 525 ezer forint támogatásban részesült éves szinten, addig

idén már 753 ezer forintra számíthat, vagyis havonta csaknem 20 ezer forinttal magasabb támogatásban részesül, mint 2010-ben.

Egy háromgyermekes, részmunkaidőben dolgozó szülő nem csupán 28.500 forint gyermeknevelési támogatásban részesül, hanem emellé még kap 51 ezer forint családi pótlékot, valamint - amennyiben átlagkereset mellett dolgozik részmunkaidőben - mintegy 50 ezer forint családi adókedvezményt is igénybe vehet. Ez 100 ezer forinttal több, azaz 128.500 forint havonta - mutatott rá.

Kitért arra is:

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

a GYES időtartamának három évre történő visszaállítása önmagában nettó 308 ezer forintot adott vissza minden érintett családnak.

A GYED összege is csaknem 40 százalékkal emelkedett négy év alatt, a családi adókedvezmény visszaállításának köszönhetően 2011-2014 között közel egymillió gyermekes család összesen átlagosan mintegy 840 ezer forint többletjuttatásban részesült. Ez egy év alatt 210 ezer forint, egy hónapra pedig 18 ezer forint plusz támogatást jelent - rögzítette az államtitkár.

Rétvári Bence úgy látta, a népesedési adatok is igazolják a családbarát politika sikerességét, hiszen idén az első félévben 3 százalék feletti arányban nőtt az élve születések száma, közel 8 százalékkal több házasságot kötöttek, a terhesség megszakítások száma pedig több mint 8 százalékkal csökkent.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29