A felhozómérkőzések egyértelmű célja, hogy a felek formába lendüljenek a régóta beharangozott, novemberre tervezett, és több mint 100 millió dolláros bevételt ígérő összecsapásuk előtt.
Majdnem ötmillió forintot keres egy hónap alatt a By TheWay. Ezt a rekordmennyiségű fellépés alatt termelik ki: csak augusztusban 21 teltházas fellépésük volt. 225 ezer forintot kapnak egyetlen koncertért.
Augusztusra eddig 21 lekötött bulija van a By The Way-nek, szeptemberre pedig eddig 15 helyszín van lefixálva, de további megkeresésekre sem mondanak nemet a fiúk. Ez a fellépésszám igen magasnak számít, az eddigi rekorder Nótár Mary júliusi 20 fellépésén is túltesz. Ezzel körülbelül 4,7 millió forintot keresett júliusban a zenekar - írja a Blikk.

A By TheWay a 2013-as X-faktor második helyezettje lett, és egyben a legsikeresebb csapattá vált a műsor történetében. A Blikk információi szerint egy fellépésért 225 ezer forint plusz áfát kell kifizetnie a megrendelőnek, ez a pénz a srácok és a menedzsmentjük között oszlik szét. A csapatnak hatalmas a sikere, már a verseny alatt rajongó hadak várták őket a közös lakásuknál. Mostanra sem lankadt a lelkesedés, az összes fellépésük teltházas, alig kapni jegyet a koncertjükre.
Bár a By TheWay milliós fizetése kiemelten magas jövedelemnek számít, Magyarországon is emelkedik az átlagfizetések összege. Például a pénzügyi szektorban dolgozók 535 ezres bruttó fizetéssel, a gyógyszergyártásban dolgozók 518 ezer havi jövedelemmel, a kommunikációs szakmabeliek pedig 504 ezer forintos bérrel számolnak. Ezek a számok azt mutatják, hogy az év első három hónapjában átlagosan 1,8 százalékkal emelkedtek a bruttó átlagkeresetek. További részletekért ide kattints!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)







