22 °C Budapest

Félmilliós havi fizetés: ők viszik haza a legtöbb pénzt

Pénzcentrum
2014. május 22. 16:33

Az év első három hónapjában átlagosan 1,8 százalékkal emelkedtek a bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaságban. A bruttó átlagkereset a nemzetgazdaságban az első negyedévben 230 ezer forint volt, a versenyszférában 246 ezer forint. Ugyanakkor a pénzügyi, gyógyszergyártási és az információs, kommunikációs szférában dolgozók az átlegfizetés több mint dupláját keresik havonta.

A nemzetgazdasági bruttó átlagbérek márciusban éves alapon 2,8 százalékkal emelkedtek, az első negyedév átlagában pedig 1,8 százalékkal. Közfoglalkoztatottak nélkül számítva ugyanezek az adatok 6,4 és 6,4 százalék. Látható, hogy a közfoglalkoztatottak növekvő aránya már olyan mértékben torzítja a fő adatokat, hogy ezeket nem is lehet e tényező nélkül értelmezni.

Statisztikailag a versenyszférában is elszámol (jóval kisebb számban) a KSH közfoglalkoztatottakat, így a versenyszférában a bruttó átlagkeresetek 5,3 százalékkal, közfoglalkoztatottak nélkül 5,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A bruttó béren belül a rendszeres keresetek emelkedése 3,9 százalék volt, ami inkább alacsony bérdinamikának tekinthető.

A reálbér adatoknál is számolnunk kell a közmunka-hatással, hiszen a nettó keresetek emelkedése a bruttónak megfelelően ugyancsak alacsony volt nemzetgazdasági átlagban, és így még a zéró infláció mellett sem éri el a reálbérek emelkedése a két százalékot.


Az alábbi táblázatban az egyes ágazatokban jellemző átlagos bruttó bérváltozást tekintve is látható a közfoglalkoztatás hatása (pl. nagy számban számít be közfoglalkoztatottakat a statisztika a humán-, egészségügyi, szociális ellátás körbe).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?