A cég közölte, hogy vizsgálata még kezdeti szakaszban van, és továbbra is dolgoznak az érintett ügyfelek körének pontos meghatározásán.
Tavaly százmilliókat csaltak el egyes gyermekmentő alapítványok, ezért nem árt megbizonyosodnod arról, hogy civil és egyházi 1 százalékod jó helyre kerül-e. Sok visszaélésről hallani, de ma már egyre fontosabb a tisztességesen működő szervezeteknek, hogy megmutassák, ők valóban arra fordítják az adományokat, amire kapták.
Közeleg a személyi jövedelemadó bevallás határideje, és ez azt jelenti, érdemes elgondolkodni azon, melyik civil szervezetnek és vallási intézménynek ajánlod fel adód 1-1 százalékát. A határidő május 20. Az 1 százalékról való nyilatkozattétel esetében ez a dátum azokra is érvényes, akik egy korábbi határidőnek (február 25.) tettek eleget az egyszerűsített bevallás miatt, és talán megfeledkeztek arról, hogy rendelkezzenek 1 százalékukról. Tehát aki eddig nem tette, még élhet ezen jogával május 20-ig.
A gyakorlatban ez a nyilatkozattétel sokféleképpen működhet. Ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomtatványának segítségével készíted el - postai vagy elektronikus úton - a bevallásodat, akkor annak egy csatolmányában (EGYSZA nyomtatvány) nyilatkozhatsz mind civil, mind pedig egyházi 1 százalékodról. Ha a munkáltatód készíti a bevallásod, neki kell odaadnod egy lezárt borítékban ezen rendelkezésedet, május 10-ig. Ehhez használhatod az internetről letöltött EGYSZA hivatalos nyomtatványt, vagy pedig egy üres papírra is felírhatod, kinek ajánlod a százalékaidat. Arra nagyon figyelj, hogy az egyházi esetében a technikai számot (négyjegyű szám), a civilnél pedig az adószámot helyesen tüntesd fel.
Bár évről évre szigorodik azon szervezetek ellenőrzése, amik ezeket az 1 százalékokat kapják, mégis vannak visszaélések. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) tájékoztatása szerint a tavalyi ellenőrzés során óriási visszaéléseket tapasztaltak például két, gyermekmentéssel foglalkozó alapítványnál. Ezek négy év alatt csaknem egymilliárd forintot kaptak, de csak kevesebb, mint hetven millió forintot fordítottak a támogatottakra. A fennmaradó hatalmas összeget "lepapírozták", azaz a magáncélú, túlárazott eszközbeszerzésekről és tevékenységekről kiállított számlákkal igazolták kiadásaikat mint jogos költséget.
Szerencsére egyre több lehetőség nyílik arra, hogy ellenőrzésed alatt tartsd 1 százalékod sorsát, illetve könnyen tájékozódhatsz előre az adott intézményről. Például érdemes megnézni a NAV honlapján az 1 százalék felajánlás részesedésből kizárt szervezeteket. Itt hosszú listát találhatsz azokról, akik nem tettek eleget a korábban megkapott felajánlások elszámolási kötelezettségének. Vagy a NAV megállapította, hogy valótlanságot állítottak közleményükben, vagy csak egyszerűen hibás adatok közlése miatt történtek kizárásra. A Pénzcentrum.hu ezért összegyűjtött néhány tippet, hogy könnyebb legyen védekezni a csalók ellen.
Pénzcentrum.hu EGYSZA tippjei:
- 1. Ne a reklámok alapján dönts! A reklámhadjárat nem feltétlenül jelenti azt, hogy nemes a cél, vagy hogy valóban arra megy a pénz, mint amire hirdetik. Hajlamosak vagyunk azt hinni, akikről sokat hallunk, első helyen állnak a találati listákon a böngészőnkben, azok megbecsült és becsületes intézmények. De például a fent említett, KEHI által ellenőrzött alapítványok azért kerültek előkelő helyre a keresőoldalakon, mert több száz domain-nevet (honlap címet) megvásároltak, hogy az összes kapcsolódó keresőszóval ezekre az alapítványokra találjanak a netezők.
- 2. Személyes ismeretség, ajánlás alapján válassz! Érdemes körbekérdezni családodban, baráti körödben, kinek milyen tapasztalata van az efféle felajánlásokkal kapcsolatban. Előfordulhat, hogy egy ismerős közelről (vagy akár közvetve) ismer egy-egy szervezetet, vagy annak munkáját, így nyugodt szívvel tudja neked ajánlani.
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- 3.Tájékozódj! Próbálj meg minél több információt szerezni az adott intézményről, mielőtt nekik adod a pénzed. Honlapjukon jó esetben fel vannak tüntetve a vezetőség tagjai, a dolgozók. Olvass híreket, nézz utána, nincs-e valamilyen kétes ügyben megemlítve a nevük, nincs-e összefonódás valamilyen másik rossz hírű intézménnyel. A nevekkel amúgy sem árt vigyázni: nagyon sok csaló épít arra, hogy a köztiszteletben álló alapítványok nevéhez nagyon hasonlót használ, így tévesztve meg az adakozókat.
- 4. Etikai Kódex. A civil szervezetek önkéntesen csatlakozhatnak az Adománygyűjtő Szervezetek Etikai Kódexéhez, ezzel elismerik, hogy működésükben eleget tesznek az előírásoknak. Ezután szigorú ellenőrzésnek vetik alá őket, hogy valóban megfelelnek-e az elvártaknak. Emellett a csatlakozók tagdíjat fizetnek. Az alapértékek a következők: hitelesség, törvényesség, átláthatóság, nyilvánosság. Így aki az Etikai Kódexnek megfelel garantálja, hogy az adományokat, amiket eljuttatnak hozzá, valóban arra a célra fordítja, amire ígérte. Az Átláthatóság honlapján lehet erről bővebben olvasni, és itt található a kódexet elfogadó szervezetek listája is. Mint például a Greenpeace, a Noé Állatotthon Alapítvány, az Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért, vagy az SOS Gyermekfalu Magyarország.
- 5. Adhat.hu, nonprofit.hu, átláthatóság.eu. Itt tevékenységi kör és elhelyezkedés alapján kereshetsz az alapítványok között. A weboldalak célja, hogy csak olyan szervezetek szerepeljenek az adatbázisaikban, melyek megbízhatók, működésük átlátható.
Erről ennyit: a magyar dolgozók fele keresztet vethet a béremelésre 2025-ben is, ez már most látszik
Az év vége közeledtével a vállalatok már javában készülnek 2025-re, tervezésüket pedig ismét az óvatosság jellemzi.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.