Az édességgyártók jártak a legrosszabbul: milliárdokat fizetnek

2014. március 3. 10:00

Évente közel 20 milliárd forint folyik be a chipsadóból a költségvetésbe. Bár az adónemet a sós snackek után nevezték el, a legtöbbet mégis a cukorkákat és nápolyikat előállító cégek fizetik.

Több mint 44 milliárd forintot fizettek be az egészségre károsnak ítélt élelmiszerek gyártói a népegészségügyi termékadó (neta) 2011-es bevezetése óta. A legtöbbet, közel 23 milliárd forintot az olyan előre csomagolt cukrozott készítmények után fizettek be a gyártók, mint a különféle cukorkák, nápolyik. A sós snackek előállítói csak a második helyen állnak, utánuk a magas sótartalommal rendelkező életízesítők következnek. Az üdítőital-gyártók 4,8 milliárdot fizettek be a költségvetésbe.

Az energiaitalok után befizetett közel 1,3 milliárd forint annak köszönhető elsősorban, hogy a kormány időben észlelte, hogy a gyártók a termék összetételének megváltoztatásával igyekeznek kibújni az adófizetés alól. A 2013-as jogszabályváltoztatással már nem csak a taurinos élínkétő italok után kell adót fizetni, így a koffeintartalmú  üdítők bevonásával plusz 913 millió forint folyt be a költségvetésbe.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint havonta átlagosan 400-500 céget érint a neta-fizetési kötelezettség. A leginkább terhelt cégcsoport az előre csomagolt cukrozott készítményeket gyártó vállalkozások, utánuk a sós snackek gyártói következnek. A NAV idén is 19 milliárd forintos bevételt vár a népegészségügyi adóból.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?