15 °C Budapest

Egy kereső, két nyugdíjas: robban a nyugdíjbomba

Pénzcentrum
2014. január 27. 15:31

2050-ben egy aktív kereső két nyugdíjast fog eltartani, a trendek szerint pedig több mint 15 évet fogunk nyugdíjban eltölteni, miközben az Európai Unió előrejelzése szerint az emberek havi bevételük több mint 34 százalékát azonnal el fogják veszíteni a nyugdíjba vonuláskor, hangzott el az ING hétfői sajtóreggelijén. Az átlagos jövedelműeknek ahhoz, hogy korábbi életszínvonalukat fenn tudják tartani - vagyis pótolják a kiesést - csaknem 10 millió forintot kell összegyűjteniük 65 éves korukig.

Az előrejelzések szerint nyugdíjrendszerünk 2040-re - vagyis amikor a mai negyven év körüliek nyugdíjba vonulnak - fenntarthatatlanná válhat. A kormányzati előrejelzések szerint 2040-ben a nyugdíjra jogosultak száma meghaladja majd a munkaképes korúak 40 százalékát. A jelenlegi felosztó kirovó rendszerben így az állam nem lesz képes ellátni azokat, akik nem foglalkoznak az öngondoskodás kérdésével.

Jelenleg 1,3 aktív korú jut egy nyugdíjasra. 2050-re, amikor a mai harmincas korosztály nyugdíjba megy, ez az arány még rosszabb lesz: egy aktív kereső két nyugdíjast fog eltartani az Eurostat előrejelzése szerint. Az ENSZ szakértőinek becslése szerint 2030-ra a 65 év felettiek aránya a népességen belül eléri a 20 százalékot, 2050-re pedig 26 százalékra emelkedik. A jelenlegi nyugdíjkorhatár 65 év. Egy átlagos férfi vagy nő e kor után hazánkban várhatóan még kb. 16 évet él. Ez a szám azonban évente nagyjából 0,1-gyel nő.

Vagyis az, akinek még 30 éve van hátra a nyugdíjig, több mint 16 évet fog nyugdíjban eltölteni. Ez persze csak statisztika - lehet, hogy jóval többet. Mindez jelentős társadalmi-gazdasági problémát okoz majd. Ráadásul nem csupán rendszerszintű gondokkal kell szembenézni, az egyéni életstratégiákba is be kellene illeszteni az időskorról való gondoskodást. Az Európai Unió 2012-ben kiadott előrejelzése szerint 2050-ben a magyar átlagpolgár keresetének 65,5 százalékát fogja kézhez kapni nyugdíjként.

Az átlagbér esetén ma nyugdíjba menetelkor 17 százalékos bevételkieséssel kell számolni, ez emelkedhet akár 34,5 százalékra is a következő évtizedekben. Azaz ha feltételezzük - az inflációval nem számolva -, hogy valaki 2050-ben is a 225 000 forintos bruttó átlagbér után járó nyugdíjra jogosult, az a jelenleg 124 000 forintos nyugdíjösszeg helyett már csupán 98 000 forintot kap majd kézhez.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az ING kiszámolta, mekkora havi megtakarítással kell kalkulálnia annak, aki nem csupán nettó 150 ezer forintból szeretne élni nyugdíjas korában, hanem magasabb életszínvonalra vágyik. Egy 20 éves fiatalnak, ha 23 millió forintos nyugdíj-megtakarítással a zsebében szeretne visszavonulni (ami 16 nyugdíjban töltött évig biztosítana neki havi 120 ezer forintos extra bevételt), 7 500 forintot kell félre tennie havonta. Aki 40 éves korában kezd el takarékoskodni, annak havi 32 100 forintot kell összegyűjtenie 65 éves koráig ugyanehhez az összeghez, egy 50 éves embernek pedig 88 500 forintot.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm