14 °C Budapest

Ide kerül a NAV által lefoglalt vagyon

2014. január 14. 13:30

Évente több milliárd forint értékben foglal le különböző termékeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Napi.hu most annak járt utána, hogy mi lett ezek sorsa.

A legnagyobb mennyiségű termék a büntető-, szabálysértési-, illetve a jövedéki eljárások során kerül a hatósághoz - tudtuk meg a NAV-tól. Mivel ez utóbbi eljárás során a termékeket az általános szabály szerint meg kell semmisíteni, ezért a továbbiak az első két eljárás során a szervezethez került árukkal foglalkozunk.
Nem mindent a NAV tárol
A NAV-nál a legtöbb lefoglalt árut az Áru-és Bűnjelkezelő Hivatal tárolja (NAV ÁBH), amely jelenleg az országban három helyen (Csepelen a Petróleum utcában, a fővárosi Száva utcában, illetve Ságváron.) rendelkezik raktárbázissal. Ezen kívül a NAV szervezeti egységeinél is működnek bűnjelraktárak, így például a NAV Bevetési Főigazgatóságánál és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is tárolnak lefoglalt árukat, de szerződés alapján van külsős tárolókapacitásuk is. Fontos kitétel azonban, hogy ezekbe a tárolókba nem kerülhet olyan dolog, amelynek tárolására, kezelésére a NAV ÁBH nem jogosult (fegyver, lőszer, kábítószer, robbanóanyag stb.), valamint az a dolog, amelynek tárolására a NAV ÁBH a megfelelő tároló hellyel nem rendelkezik (élelmiszerek, hűtött tárolást igénylő termékek, egyes tűz- és robbanásveszélyes termékek, speciális kezelést igénylő dolgok).

A büntetőeljárások során 2011-ben 7,3 milliárd forintnyi, 2012-ben 8 milliárd, míg tavaly 7,4 milliárd forint értékben foglaltak le termékeket az adóhatóság emberei, míg szabálysértés miatt átlagosan évente mintegy 60 millió forintnyi áru kerül a NAV-hoz.

A lefoglalt tételeket a NAV, amennyiben azokat nem kell a jogosultnak visszaadni, kiadni, vagy például a bíróságnak átadni, akár értékesítheti is (, de lehetőség van a karitatív felajánlásokra, ahogy arra is, hogy például a lefoglalt üzemanyagot átadják egy katasztrófahelyzetben érintett településnek, vagy vízügyi hatóságnak, esetleg oktatás vagy gyakorlatozás közben használják fel.

A NAV csak felajánlhatja a terméket jótékonykodásra

Természetesen néhány esetben nincs más megoldás, mint a megsemmisítés. Ilyen az, amikor a termék birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, vagy jogszabályba ütközik, amikor túl rossz minőségű a termék, mintsem másra fel lehessen használni, esetleg, amikor bitorlás, szerzői vagy szomszédos jogok megsértése, jogkezelési adat meghamisítása, vagy éppen iparvédelmi jogok megsértése miatt kobozták el azt.

Ugyancsak meg kell semmisíteni az árut, ha az a közrendet, a közegészséget vagy a közerkölcsöt sértő jellege miatt nem lehet közérdekűen felhasználni. Ez utóbbi megfogalmazás azt jelenti, hogy lehetőség van azt - egyéni szükségleteiket meg nem haladó mértékben - a rászorulók részére ingyen átadni. Erről azonban már nem a NAV dönt, ő csak felajánlja a terméket, hanem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium mellett működő úgynevezett Karitatív Tanács, melynek tagjai közé a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Katolikus Karitász tartozik.

Egy lefoglalt terméket azután lehet felajánlani, miután a bíróság vagy a szabálysértési hatóság jogerősen döntött annak elkobzásáról. Ebben az esetben a tanácsnak 15 napja van reagálni, hogy szüksége van-e ingyen az adott termékekre, melyek jelentős többsége egyébként hamis márkajelzéssel ellátott áru.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Főképp ruha és cipő kerül a rászorulókhoz

Mint a NAV-tól megtudtuk, nincsenek statisztikák arról, hogy pontosan hány darab termék került ilyen módon a Karitatív Tanácshoz, mivel a felajánlás tételenként történik. Egy-egy tétel pedig rendkívül vegyes és nagy terjedelmű lehet, azaz egy ilyen - akár kamionnyi - szállítmányban ugyanúgy lehet ruha, cipő és akár lakberendezési cikk is, ezek értékét pedig nem becslik fel egyenként.

Annyi azonban bizonyos, hogy 2011-ben például 150 felajánlást tett a NAV, amiből 19-et fogadott el a tanács, főképp olyanokat, melyek ruhaneműn és cipőn kívül raklapokat, faléceket (fűtésre) és lakberendezési tárgyakat tartalmaztak. Ezek értéke mintegy 68 millió forint volt. 2012-ben már jóval több, 455 felajánlás érkezett a NAV Bűnügyi Főigazgatóságától, amiből 11 tételt fogadtak be. Forintosítva ugyanez: 550 milliós felajánlásból 232 millió forintnyi érték jutott el a tanácshoz - ennek igen nagy része, kb 220 millió volt a ruhanemű. 2013 októberéig bezárólag 333 (több mint 225 millió forint) tételt ajánlottak fel, ebből 90 tételt fogadtak el több mint 91 millió forint értékben. Itt is szinte minden ruházati cikk, papucs és cipő volt, ám ezek kívül a csomag késkészletet és háztartási eszközöket is tartalmazott.


NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm