2025-ben graffitikkel, illegális falfirkákkal 2500 négyzetméternyi felületen csúfították el a MÁV-csoport kezelésében lévő épületeket, járműveket.
A téli közfoglalkoztatási programban mintegy 850 embernek ad munkalehetőséget a MÁV Zrt., további 580 álláskeresőnek faipari gépkezelői vagy motorfűrész kezelői oktatást biztosítanak.
A vasúttársaság MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint a MÁV Zrt. is részt vesz a kormány által meghirdetett, európai uniós forrásból támogatott téli átmeneti közfoglalkoztatási programban.
A MÁV budapesti, pécsi, miskolci és debreceni igazgatóságaihoz tartozó 337 állomáson az utasforgalmi területek takarítására 850 embert vesznek fel közfoglalkoztatottként, és már 700 álláskereső elvállalta a munkaügyi központok által közvetített munkalehetőségeket.
A programba azok jelentkezhettek, akik elsősorban az adott településen élnek, regisztrált álláskeresők, a munkaügyi központ kiközvetítheti őket, vállalják a munkavégzést, és akik a kötelező orvosi vizsgálaton egészségileg alkalmasak. Minimális azok száma, akik különböző okokból nem tudták elfogadni a vasútnál felajánlott közfoglalkoztatási állásokat - közölte a vasúttársaság.
A MÁV a közfoglalkoztatási programjába bevont települések állomásaira elsősorban olyan helyi lakosokat vesz fel, akik jelentős ideje kiestek az elsődleges munkaerőpiacról. Az általuk végzett takarítás, hóeltakarítás hozzájárul a település megítélésének javulásához, illetve a vasútállomások és környezetük tisztábbá, rendezettebbé válásához.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A program képzési részében 45 településen további 580 álláskeresőnek biztosítanak lehetőséget arra, hogy OKJ-s képzés keretében faipari gépkezelő vagy motorfűrész-kezelő tanfolyamot végezzenek el. A képzések egy része már december 2-án megkezdődött, és a létszám folyamatos feltöltése után további képzések indulnak a következő hetekben is.
A közfoglalkoztatás nem veszélyezteti a vasutas munkahelyeket - hangsúlyozza a vasúttársaság. A MÁV-csoport racionalizálási intézkedései során kizárólag a vezetői álláshelyek száma csökkent, a végrehajtó-szolgálati munkaköröket érintő csoportos létszámleépítés nem történt a vasúttársaságnál. Erre biztosíték a szakszervezetekkel idén augusztusban megkötött megállapodás is, amelyben a MÁV leszögezte, hogy a következő időszakban nem hoz a munkavállalók jövedelmi helyzetét hátrányosan befolyásoló intézkedéseket, valamint nem hajt végre csoportos létszámleépítést - írják a közleményben.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








