24 °C Budapest

Így élnek a magyar nyugdíjasok a dolgozókhoz képest

Pénzcentrum
2013. július 14. 11:02

Az első helyen áll Magyarország az Európai Unió országai között az időskorúak relatív jövedelmét tekintve: az időskorúak medián átlagos jövedelme 100 százaléka a fiatalabbak átlagos jövedelmének, ami egyedül Luxemburgban van még így. Ellenben az utolsó helyen állunk az időskorúak foglalkoztatásában, de gyenge is a kapacitás az aktivitás növeléséhez - derül ki egy uniós anyagból, amit az Active Ageing jegyében állítottak össze.

A társadalmi elöregedés rohamosan közelgő kihívást jelent Európa számára - ezzel összefüggésben a 2012-es évet nevezték ki az Aktív Időskor és Generációk Közti Szolidaritás évének, illetve egy sor adatot publikált közösen az Európai Bizottság és az ENSZ, felhívva a figyelmet arra is, hogy, mint sok minden másban, az időskori aktivitásban is többsebességes Európa.

Épp ezért nem is csoda, ha az Európai Unió egyre komolyabban veszi a kérdést, az idén először összeállított Active Ageing jelentés pedig épp a lehető legkevésbé fájdalmas megoldást próbálja a tagállamokban elültetni. Ez pedig a munkaképesség időskorban való fenntartása, a munkában eltöltött hosszabb idő, a társadalmi részvétel és a szolidaritás erősítése.

A jelen helyzet papírformaszerű

Az elkészült uniós jelentés 22 mutatóból képzett indikátorral kívánja jelezni, az egyes tagállamokban milyen erős az időskori aktivitás, amit az Active Ageing Indexszel (AAI) fejeznek ki. Az így képzett rangsorban nincs meglepetés, mondhatni a papírforma győzött, élen a skandináv országokkal, alján pedig a volt szocialista országokkal, amelyek közé Görögország is bekeveredett. Magyarország hátulról a harmadik.

A rangsor négy fő téma köré csoportosult adatokból állt össze: 1) foglalkoztatottság, 2) társadalmi részvétel, 3) önálló létfenntartás képessége illetve 4) szellemi-egészségi kapacitás.

Legnagyobb súlya a foglalkoztatásnak van, és pont ebből áll Magyarország a legrosszabbul, az utolsó helyen a (jelentés idején még) 27 tagú unióból. Bár a négy korcsoportból (55-59, 60-64, 65-69 és 70-74 kor) kettőben javítottunk időközben, az elmaradásunk még mindig óriási.

A társadalmi részvételt illetően is igencsak hátul vagyunk, az önkénteskedés a volt szocialista közép-kelet európai országok közül egyedül a cseheknél és szlovénoknál átlag közeli, viszonylag egyenletes viszont a részvétel a családi segítségben, gyermekfelügyeletben (itt különös módon egy kilógó elemet találunk, Németországot, ahol ez a fajta részvétel igencsak alacsony).

Amiben meglepően jól állunk

A harmadik fő téma az indexen belül az önálló létfenntartás képessége: a négy közül ebből állunk a legjobban, a tizennegyedik helyen a huszonhétből. A mögötte álló részmutatók eredményei viszont nagyon szélsőségesek.

Egyrészt nagyon rosszul állunk rendszeres testmozgást illetően, az 55 év feletti magyarok mindössze 4 százaléka végez heti ötször testmozgást, és az élethosszig tartó tanulás sem túl népszerű, mindössze 0,3 százalékra jellemző (utóbbival egyébként a görögökkel közösen az utolsó helyen osztozunk az unióban). Egy másik mutatóban azonban épp ellenkezőleg, kimagaslóan magas helyen állunk: ez pedig az időskorúak relatív jövedelme.

Míg átlagosan elmondható, hogy a 65 év felettiek medián átlagjövedelme az unióban a 65 év alattiak jövedelmének körülbelül 85 százaléka, addig Magyarországon ez az arány 100 százalék, azaz az időskorúak medián átlagjövedelme megegyezik a fiatalabbak átlagjövedelmével. A vizsgált időszakban pedig egyedül Luxemburgban volt hasonló eredmény.


NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Különös dolog derült ki a magyar nyugdíjakról

Miért is állhat elő ez a helyzet?

Az időskori jövedelmek összehasonlítását a fiatalabb háztartásokhoz képest azért tartották fontosnak, hogy mérni tudják, mennyire képesek az idősek fenntartani korábbi életszínvonalukat.

Hogy a relatív szegénység Magyarországon nem annyira az időseket fenyegeti, jól mutatja a KSH által korábban publikált adat is. E szerint miközben emelkedik a szegénységi küszöb alatt élők száma Magyarországon (2011-ben 1 millió 400 ezer fő közelébe érve), ebből "csak" 70 ezer fő a 65 évesnél idősebb. Az idősek relatív helyzete jónak mondható - írta tavalyi jelentésében a KSH, ami nagyfokú stabilitással párosul a nyugdíj rendszeressége és kiszámíthatósága miatt.

Ez a stabilitás azonban nem magyarázza azt, hogy az unió más országaihoz képest miért ilyen magas ez az arány.

Az erre a kérdésre adható egyik válasz, hogy Magyarországon viszonylag sokan vannak az alacsonyabb keresetek tartományában, a minimálbér körül. Így pedig igen nagy különbség alakulhat ki az egyszerű átlagkereset és a medián átlag között. A medián átlag azt jelenti, hogy az átlaghoz képest a keresők 50 százaléka ennél kevesebbet, 50 százaléka pedig többet keres.

A legutóbbi évek kereseti folyamatait tekintve a kitüntetett magyar pozíció még tovább is javulhatott. Tavaly a bérdinamika igen gyenge volt, a reálbérek közel 3,5 százalékkal csökkentek, miközben a nyugdíjak megőrizték reálértéküket, idén pedig csak az alacsony infláció mellett várható, hogy a reálbérek pozitív tartományba kerüljenek, míg a nyugdíjakat jóval a tényleges infláció fölött emelték, így 3 százalékos reálnyugdíj-emelkedés várható.

Nem elég a jó egészségi állapot?

Az index negyedik eleme a kapacitás. Ez azt lenne hivatott megmutatni, hogy az időskorúak mentális, egészségi állapota mennyire teszi lehetővé az aktivitás emelését. Ennek egyik fő aspektusa az 55 év felett várható további élettartam, illetve az egészségben eltöltött évek aránya. Szomorú, hogy Magyarország mindkettőben igen hátul szerepel (hátulról a hetedik, illetve ötödik helyen a huszonhétből).

Ugyanakkor az elemzések azt mutatják, a kapacitás kapcsolata főleg a társadalmi részvétel és az önálló létfenntartás irányában erős, a foglalkoztatottság felé a korreláció kevésbé szoros. Ez pedig megint arra utal, hogy a kínálat meglétével még nem ért véget a foglalkoztatás ösztönzése.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2023.09.29 13:41
A mítoszok, regék világa… passé, boring, kit érdekel, boomer-world…”…:-))) aha… Jung, a pszichoteráp...
perfekt  |  2023.09.26 11:56
Bár az OKJ-képzési rendszer tavaly év végén teljesen kifutott, de még mindig az érdeklődők 80 százal...
hrdoktor  |  2023.09.25 05:30
Az emberi társadalom mindig is átalakult, fejlődött az idők folyamán, de az elmúlt évtizedekben tapa...
laskainelli  |  2023.09.23 20:54
Boldognak lenni kellemes, sőt elképesztően jó érzés. Van, hogy a körülményeink adják meg ezt az érzé...
ajovomunkahelye  |  2023.09.14 16:38
Kincentric 5000 fő megkérdezésével végezte el globális kutatását, hogy jobban megértsük, hogyan véle...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 29. péntek
Mihály
39. hét
Szeptember 29.
Kutatók éjszakája
Szeptember 29.
Nemzetközi kávé nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM