15 °C Budapest

Csapás a nyugdíjasokra! Jön a dupla juttatás tilalma

Pénzcentrum
2012. december 17. 05:25

Bevezeti a kormány a dupla juttatás tilalmát a közszférában: jövő év július 1-jétől már nem kaphatnak egyszerre nyugdíjat és fizetést a közalkalmazottak, a kormánytisztviselők, az állami vezetők, a bírák, az ügyészek, a rendőrök, a katonák. A korhatár előtti ellátást, a szolgálati járandóságot, az átmeneti bányászjáradékot, illetve a balettművészeti életjáradékot sem lehet a közszférában végzett kereső tevékenység mellett folyósítani. A módosító javaslatot múlt pénteken nyújtotta be az Országgyűlés költségvetési és számvevőszéki bizottsága, ma pedig - érdemi vita nélkül - már szavaz is róla a parlament. Értesülések szerint a jövőben nemcsak a közszférában, hanem az azon kívül dolgozókra is ki kell terjeszteni a megszorítást, jelenlegi formájában ugyanis diszkriminatív. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium ezt cáfolta.

"Az öregségi nyugdíj folyósítását - a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban vagy ügyészségi szolgálati viszonyban áll" - fogalmaz az egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról szóló törvényjavaslathoz múlt pénteken délután benyújtott számvevőszéki és költségvetési bizottsági indítvány. A módosítás indoklása rámutat arra, hogy nemcsak az öregségi nyugdíj, hanem a korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, az átmeneti bányászjáradék és a balettművészeti életjáradék is a dupla juttatás tilalma alá esik. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közlése szerint a megkötés a kormány tagjaira is vonatkozik, ellenben kivételt képeznek a választott és kinevezett közjogi tisztségviselők.

Az érintetteknek 2013. április 30-ig kell bejelenteniük a nyugdíjfolyósító szervnek, ha a felsorolt jogviszonyokban kereső tevékenységet végeznek. A módosítás szerint az érintettek nyugellátását július 1-jétől szüneteltetnék. A nyugdíjat akkor folyósítanák újra, ha a jogosult bejelenti, és igazolja, hogy megszűnt a munkaviszonya a közszférában. Fontos rendelkezés, hogy az öregségi nyugdíj szüneteltetésének időtartama alatt is nyugdíjasnak minősülnek az érintettek, vagyis minden ilyen státuszú állampolgárnak járó többletjuttatások - például utazási kedvezmények - megilletik majd őket.

Diszkriminatív lehet csak a köszférában tiltani a nyugdíj melletti munkavégzést?

A volt szolgálati nyugdíjasokat tömörítő Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom értesülései szerint a kormány nem támogatja azt az itt-ott hallható "menekülési" lehetőséget sem, hogy az érintett öregségi, illetve korhatár alatti nyugdíjasok megbízási vagy szerződéssel végezzenek munkát költségvetési intézményben. A KIM az Index kérdésére ezzel kapcsolatban annyit közölt: "a kormány elvi éllel rögzítette, hogy nem támogatja a vállalkozási, megbízási szerződési formában történő visszafoglalkoztatást".

Az érdekképviselet úgy tudja, hogy olyan módosító javaslat is készült, amely nemcsak a költségvetési szférában, hanem az azon kívül folytatott kereső tevékenységre is kiterjesztette volna a dupla juttatás tilalmát. Ez utóbbi indoka, hogy nem lehet sem a nemzeti alaptörvény, sem az EU közösségi jog alapján kizárólag a költségvetési szférára tiltó normát elrendelni. Az ugyanis számtalan nemzetközi pert, és várhatóan gyors EU kötelezettségszegési eljárást eredményezhet a negatív diszkrimináció hazai jogszabályba ültetése okán - olvasható a mozgalom érvelése a szoli.eu oldalon. A KIM a Pénzcentrum.hu-nak eljuttatott levélben közölte: nincs olyan szándéka a kormánynak, hogy a közszférán kívüli dolgozókra is kiterjessze a dupla juttatás tilalmát. Az intézkedés a közszférát érinti, ahogy az az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslatban is áll.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei első negyedévben összesen 39 100-an dolgoztak a közszférában a 62-74 év közötti korosztályba tartozók közül. Ebből 5 700-an a humán-egészségügyi és szociális ellátás, 5 400-an az oktatás területén tevékenykedtek.

Sok hűhó semmiért? Amúgy is menniük kell a közszférából az öregeknek

A kormány döntése szerint jövő júliustól fő szabályként az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltésével - amely a jövő évben már 65 évre emelkedik - megszűnik a közszférában foglalkoztatottak jogviszonya - hívta fel a figyelmet közleményében a közigazgatási tárca. Ugyanakkor lehetőség lesz  "a nagy tapasztalattal rendelkező és nélkülözhetetlen, de már az öregségi nyugdíjkorhatárt elért és megfelelő szolgálati idővel rendelkező munkaerő továbbfoglalkoztatására" a munkáltató külön kérvényére. Az érintetteket 70. életévük betöltéséig lehet majd továbbfoglalkoztatni.

A várakozások szerint az egészségügyi dolgozók, illetve a természettudományi ismereteket tanító pedagógusok esetében lehet indokolt a nyugdíjkorhatár utáni foglalkoztatás. Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal adatai szerint az egészségügyben dolgozó, mintegy 136 ezer alkalmazottnak körülbelül tíz százaléka van a nyugdíjkorhatár felett, ezen belül a 29 ezer orvos közül 7 500 a nyugdíjas, de hasonlóak az arányok a felsőoktatásban is. A mentesített dolgozók is nyugdíjasnak minősülnek, ha betöltik a 65. életévüket, de nyugdíjat csak akkor kapnak, ha megszűnik a munkaviszonyuk, vagyis rájuk is vonatkozni fog a dupla juttatás tilalma.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A tett halála az okoskodás?

A módosító indítványt - szinte már bevett szokás szerint - rohamvágtában zavarja le az Országgyűlés. A pénteken beterjesztett javaslatot a költségvetési bizottság ülésén támogatta a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselője. Az indítványról - a napirend szerint - mai ülésén már szavaz is az Országgyűlés. Ugyan formailag újra megnyílik az általános és a részletes vita, csak jelképes egyeztetésről van szó. Frakciónként mindössze 10 percben mondhatják el észrevételeiket a képviselők, a függetleneknek - beleértve a Demokratikus Koalíciót - pedig csupán 3 perc jut.

A határozathozatalokra eleve este fél 7 után kerül sor. A napirend szerint innentől számítva a 19., és egyben a legutolsó pontként tárgyal az Országgyűlés az említett módosításokat tartalmazó törvényjavaslatról.

Nem kellett volna kutyafuttában tárgyalni az előterjesztésről, ha az emberi erőforrások miniszter, a közigazgatási és igazságügyi miniszter és a nemzetgazdasági miniszter teljesítette volna a jogszabályban előírt kötelezettségét. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter október 5-én, az első, összesen 397 milliárd forintos megszorító csomag részeként jelentette be, hogy a jövőben nem kíván egyszerre nyugdíjat és bért is fizetni az állam. A 2013. évi költségvetés egyenlegét javító intézkedésekkel kapcsolatos feladatokról szóló kormányrendelet október 19-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A jogszabály szerint az említett három miniszternek október 31-ig kellett volna kidolgoznia egy módosító javaslatot, amely a költségvetési szervekkel munkavégzésre irányuló jogviszonyban állók tekintetében a korhatár előtti ellátások, a szolgálati járandóság, valamint a nyugellátások és az illetmény/munkabér együttes folyósítását megtiltja. Ehhez képest másfél hónapot csúszott az előterjesztés.

Ki fog itt gyógyítani?

"Az ügyben semmilyen egyeztetés nem volt a kormány és a szakmai szervezetek között" - mondta el az Index kérdésére a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István úgy véli, ha a parlament elfogadja a javaslatot, akkor az ország egyes területein megszűnik az orvosi ellátás.

"Az ország északkeleti részén a járóbeteg-szakellátásban szinte csak nyugdíjas orvosok dolgoznak. Ez az intézkedés tehát a padlóra küldené az ezer sebből vérző egészségügyet" - fogalmazott. Szerinte ez a lépés nemcsak felelőtlen, hanem indokolatlan is, hiszen sok orvos nem keres, és soha nem is keresett jól, ezért a nyugdíja alacsony, így a nyugdíj mellett is dolgoznia kell. Ez külföldön azért nem jellemző, mert az orvosok nagyon megbecsültek és jól fizetettek, így a többségüknek eszük ágában sincs nyugdíjasként gyógyítani - ecsetelte Éger.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem