0 °C Budapest

Tízezrekkel kereshetsz többet 2013-ban: az utolsó esély

Pénzcentrum
2012. december 13. 11:41

Havonta több tízezer forintot nyerhetnek az egyéni vállalkozások azzal, ha a jövő évtől áttérnek a kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata). A minimálbér, illetve a garantált bérminimum emelkedése is hozzájárul ahhoz, hogy több százezer egyéni vállalkozót áttereljen a kata hatálya alá, a körükben szinte garantált a kisadó sikere.

Mint azt a Pénzcentrum.hu megírta, januártól 98 ezer forintra emelkedhet a bruttó minimálbér az idei 93 ezer forintról, míg a garantált bérminimum 108 ezerről 114 ezer forintra nő. Ez azt jelenti, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint adózó egyéni vállalkozóknak még tovább emelkednek a járulékterhei.

Nem változnak a különféle járulékok, illetve a szociális hozzájárulási adó (szocho) alapjára vonatkozó szabályok. Jövőre is a minimálbér 112,5 százaléka után kellene megfizetni a 27 százalékos szochot (ami a korábbi munkáltatói tb-járulék helyébe lépett). Emellett a minimálbér 150 százaléka az alapja a 8,5 százalék egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járuléknak, valamint a minimálbér 100 százaléka után kellene leróni a 10 százalék nyugdíjjárulékot.

Az egyéni vállalkozóknak nem is a minimálbért, hanem a jóval magasabb összegű garantált bérminimumot kell alapul venniük, lévén, hogy az egyéni vállalkozói igazolvány kiváltásához mindenképpen szükség van valamilyen szakképesítésre. A középfokú végzettséget igénylő munka végzése esetén pedig legalább a garantált bérminimumnak megfelelő összegű bért kell fizetni, ez vonatkozik az egyéni vállalkozókra is.

A jövőre várható bruttó 114 ezer forintos garantált bérminimum után 34 628 forint szochot, 14 535 forint egészségbiztosítási, illetve munkaerő-piaci járulékot és 11 400 forint nyugdíjjárulékot kellene fizetni. Ez havonta összesen 60 563 forint. Emellett az egyéni vállalkozóknak a vállalkozói kivét után meg kell fizetni a 16 százalékos szja-t is, ami a garantált bérminimumra vetítve 18 240 forint.

A főállású kisadózó egyéni vállalkozónak ezzel szemben csak havi 50 ezer forint tételes adót kell megfizetnie. A tételes adó megfizetésével az adóalanyiság időszakában az adózó mentesül:

- a vállalkozói személyi jövedelemadó és a vállalkozói osztalékalap utáni adó vagy átalányadó megállapítása, bevallása és megfizetése;
- társasági adó megállapítása, bevallása és megfizetése;
- személyi jövedelemadó, a járulékok és az egészségügyi hozzájárulás megállapítása, bevallása és megfizetése;
- a szociális hozzájárulási adó és az egészségügyi hozzájárulás, valamint a szakképzési hozzájárulás megállapítása, bevallása és megfizetése alól.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Fontos tisztában lenni azzal is, hogy a főállású kisadózó kisadózói jogállása alatt biztosítottnak minősül, munkanélküli ellátásra jogosultságot szerez. Az ellátások számításának alapja havi 81 300 forint. A kisadózónak nem minősülő személyek foglalkoztatása esetén a kisadózó azonban nem mentesül a foglalkoztatás esetén felmerülő adók és járulékok megfizetése alól. Ebben az esetben az adminisztráció is bonyolultabbá válik, hiszen rögtön bérszámfejtésre lesz szükség és az ahhoz kapcsolódó bevallásokra és adófizetési kötelezettség is esedékessé válik. Ebből az következik, hogy azon adózók tudják a tételes kisadó előnyeit igazán kihasználni, akik munkavállalókat nem foglalkoztatnak.

A vállalkozások a helyi iparűzési adózás (hipa) megfizetésében is egyszerűsített eljárást választhatnak. Ez esetben az egész adóévre vonatkozóan 50 ezer forint hipát kell fizetni. Ebben az esetben azonban érdemes előre megvizsgálni, hogy mekkora a vállalkozó árbevétele, illetve az önkormányzat által alkalmazott adókulcs. Két százalékos adókulcs mellett például azoknak a vállalkozásoknak éri meg az egyszerűsített iparűzési adózást választani, amelyek éves korrigált árbevétele meghaladja a 2,5 millió forintot.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint a 2011-es adóévben mintegy 265 ezer szja-törvény szerint
adózó egyéni vállalkozó nyújtott be adóbevallást, közülük 241 ezer volt a tételes költségelszámolók száma, a többiek átalányadóztak. Nagyjából 36 ezerre tehető az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szabályai szerint adózó egyéni vállalkozók száma.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2023.01.24 15:59
  Előfordul, hogy egy bizonyos életszakaszunkban nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, nem vagyunk...
coachco  |  2023.01.23 17:52
Most, hogy így közeledek a hatvanhoz, határozottan állítom, minden kornak megvan a maga öröme, érdek...
hrbonbon  |  2023.01.23 14:33
    Simonyi Judit ügyvezető igazgató Az elmúlt évek tapasztalatait cáfolva a 2023-as év váratlan...
hrdoktor  |  2023.01.23 04:31
Manapság az emberek többsége ülő életmódot folytat, vagyis a napja nagy részét ülve tölti, ami az eg...
vezetoi-coaching  |  2023.01.20 22:51
Két videóját hoztam ide Simon Sinek-nek, amelyek szervesen összetartoznak. Millenials – „That is...
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. január 28. szombat
Károly, Karola
4. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?