12 °C Budapest

Ugyan, kinek kell 6 hét fizetett szabadság

MTI
2012. március 15. 19:22

A svájciak múlt vasárnap népszavazáson elutasították azt a szakszervezeti kezdeményezést, hogy négy hétről hatra nőjön a minimális évi fizetett szabadság, miután sok cég felhívta a figyelmet arra, hogy ezáltal csökkenhet az ország versenyképessége, és veszélybe kerülhetnek az állások.

A hosszabb szabadságról szóló javaslatot a Travail.Suisse szakszervezet a következő indokkal terjesztette elő: az utóbbi évtizedekben annyira megnőtt a dolgozók munkaterhe, hogy az egyre nagyobb stresszt és több egészségügyi problémát okoz nekik.

A voksolás első eredményei szerint azonban a szavazók egyértelmű többsége, 67 százaléka nemmel szavazott a kérdésre, illetve mind a 26 kantonban elutasító az eredmény.

A Travail.Suisse azzal magyarázta kampánya sikertelenségét, hogy a szavazást kedvezőtlen időpontra tűzték ki a hatóságok, mert az eurózóna válsága miatt nagy az emberekben a gazdasági bizonytalanság. "Érthető, hogy sok szavazó számára a saját állása miatti aggodalma fontosabb, mint a dolgozók és a svájci cégek hosszú távú jóléte. A kezdeményezés ellenzői a dolgozók félelmére és bizonytalanságára építették kampányukat" - írta a szakszervezet közleményében.

A legjelentősebb munkaadói szövetség üdvözölte a referendum eredményét. "A nem mindenekelőtt igent jelent a svájci cégek versenyképességének fenntartására és a munkahelyek biztonságára. A kezdeményezés elfogadása csak még inkább megdrágította volna az amúgy is magas bérköltségeket, és évente hatmilliárd frankos pluszterhet jelentett volna a vállalkozásoknak" - szögezték le a munkaadók közleményükben. A svájci cégek már így is nehezen küzdenek meg azzal, hogy az eurózóna válsága miatt erős a frank, és ez megdrágítja az exportot - tették hozzá.

A svájci dolgozók már most is átlagosan öt heti fizetett szabadságot élvezhetnek, mert sok cég többet nyújt, mint amennyi kötelező.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A svájciak 2002-ben elutasították azt a kezdeményezést, hogy 42 óráról 36-ra csökkenjen a heti munkaidő.

A népszavazások gyakorlata egyébként az egyik központi eleme a közvetlen demokráciára épülő svájci politikai rendszernek, és a lakosságnak feltett kérdések a témák nagyon széles skáláját ölelik fel.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.20 19:13
A tanácsadói munkánk egyik fontos tapasztalata, hogy az emberek nem elsősorban attól változnak meg,...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 22. vasárnap
Beáta, Izolda
12. hét
Március 22.
A víz világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 21. 19:18