9 °C Budapest

Kevesebbet érnek a kormánynak az élettársak gyermekei

Pénzcentrum
2012. február 10. 14:02

Egy évvel ezelőtti ígéretével ellentétben nem kívánja módosítani a kormány a családok támogatásáról szóló törvényt, így továbbra is hátrányosan különbözteti meg az adórendszer azokat a három- vagy többgyermekes családokat, amelyekben a szülők élettársi közösségben nevelik az előző kapcsolataikból hozott gyermekeiket. Ráadásul azok járnak a legrosszabbul, akik bevallják, hogy nem egyedülállóként tartják el a gyermekeiket, és lemondanak az emelt összegű családi pótlékról. A nagyobb adókedvezményhez össze kellene házasodniuk a szülőknek.

Helyesen értelmezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az élettársak esetében a családi kedvezmény érvényesítésének lehetőségeit - közölte a Pénzcentrum.hu-n korábban megjelent cikkünk nyomán feltett kérdésünkre a Nemzetgazdasági Minisztérium (NgM). Vagyis a három- vagy négygyermekes mozaik (előző kapcsolatokból született gyermekeket is nevelő) családoknak csak akkor jár a gyermekenként havi 33 ezer forintos adókedvezmény, ha a szülők házastársak. Ha viszont élettársi kapcsolatban élnek, akkor mindkét szülő csak a saját gyermekei után jogosult adókedvezményre, aminek kiszámításakor nem lehet figyelembe venni az élettárs vérszerinti gyermekeit.

Mint azt korábbi cikkünkben megírtuk, már 2011 januárjában, az adókedvezményről szóló adóelőleg-nyilatkozatok kapcsán éles vita alakult ki Angyal József okleveles adószakértő és a NAV között abban, hogy az érintett három- vagy többgyermekes családok mekkora adókedvezményt vehetnek igénybe. Angyal József okleveles adószakértő akkor is és most is úgy véli, hogy minden három- vagy többgyermekes család a maximális adókedvezményre jogosult attól függetlenül, hogy a szülők élettársak vagy házastársak, illetve van-e közös gyermekük. Az adóhatóság és az NgM szerint viszont ez csak a házastársakra igaz.

A családi kedvezmény érvényesítésének szabályozása a családi pótlékra való jogosultságon alapul - hangsúlyozza kérdéseinkre adott válaszában az NgM. A kedvezményt - fő szabály szerint - az a magánszemély érvényesítheti, aki családi pótlékra jogosult. A családok támogatásáról szóló törvény az élettársat nem nevesíti családi pótlékra jogosultként a nem saját gyermekre tekintettel akkor sem, ha a gyermeket tényszerűen a saját háztartásában neveli.

Az élettárs gyermeke nem vehető figyelembe a családi pótlék összegének meghatározásánál sem. A törvény szerint a vér szerinti, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeket is figyelembe lehet venni a családi pótlék igénylésekor.Ez a szabály azonban csak a családi pótlékra jogosult saját gyermekeire vonatkozik, nem számít nevelt gyermeknek az élettárs vér szerinti gyermeke - derül ki a tárca válaszából.

A Pénzcentrum.hu kérdésére a Magyar Államkincstár is megerősítette, hogy a nem közös gyermek után az élettársak nem jogosultak családi pótlékra, és a saját gyermekeik után járó támogatás igénylésekor nem lehet figyelembe venni az élettársuk vér szerinti gyermekeit. Ebből következik, hogy a családi adókedvezménynél sem lehet eltartottként számolni az élettársak esetében a nem közös gyermekkel - vonta le a konklúziót a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Emiatt viszont az érintett családok hiába nevelnek ugyanúgy három vagy több gyermeket, mint akik összeházasodtak, gyermekenként csak havi 10 ezer forint adókedvezményt vehetnek igénybe. Ez egy év alatt 360 ezer forint. Ha viszont ugyanezek a szülők összeházasodnak, akkor mindhárom gyermek után emelt összegű, gyermekenként havonta 33 ezer, azaz összesen 99 ezer forint adókedvezményt vehetnek igénybe. Ez egy év alatt 1 millió 188 ezer forint. Így az élettársak ugyanakkora családnál éves szinten 828 ezer forinttal rosszabbul járnak, mint a házastársak.

Egyenlő elbánást ígért a kormány egy évvel ezelőtt

Az NgM 2011. január 29-én azt ígérte: törvénymódosítással egyértelművé teszi, az élettársi kapcsolatban élő háromgyermekesek is ugyanúgy jogosultak a maximális családi adókedvezményre, mint a házastársak. Nagy Anna, akkori kormányszóvivő február 8-án bejelentette, hogy még abban a hónapban a parlament elé kerül a szükséges törvénymódosítás, s a három- vagy többgyermekes élettársak akár már az áprilisi fizetésükből igénybe vehetik az emelt összegű családi kedvezményt. A törvénymódosítási javaslatot azóta sem készítette el az NGM.

A Pénzcentrum.hu kérdésére a tárca a következőket közölte: "a Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly valóban gondolkodott azon, hogy esetleg jobban kiterjesztené a családi kedvezmény rendszerét, azonban hosszas egyeztetések után végül úgy döntött, hogy nem érdemes változtatni a régi - családi pótlék jogosultságon alapuló - rendszeren. Az esetleges jogszabály-módosítás nagymértékben megnehezítette volna az ellenőrizhetőséget és visszaélésekre teremtett volna lehetőséget".

Családok, amelyek évi 882 ezer forintot buknak

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az élettársi kapcsolatban élő egyik szülőnek két középiskolás vér szerinti gyermeke, a másiknak pedig egy középiskolás vér szerinti gyermeke van, közös gyermekük nincs. Mindkét szülő csak a saját gyermekeit veheti figyelembe a családi pótlék igénylésekor. Két gyermek után havonta 26 600 forint, egy gyermek után pedig 12 200 forint családi pótlék jár. Ha az érintett szülők egyedül nevelnék a gyermekeiket, akkor két gyermek után 29 600, egy gyermek után pedig 13 700 forintot kapnának. Vagyis összesen havonta 4500, évente 54 000  forinttal kevesebb támogatást kapnak az államtól amiatt, hogy elismerték, élettársi közösségben nevelik a gyermekeiket.

Az elveszített évi 828 ezer forint adókedvezménnyel együtt összesen 882 ezer forinttól esnek el amiatt, hogy úgy döntöttek, nem házasságban, hanem élettársi kapcsolatban, de ugyanúgy családban kívánják nevelni a gyermekeiket.

Ugyanez a helyzet azoknál a családoknál is, amelyekbe az élettársi kapcsolatban élő mindkét szülő egy-egy gyermeket hozott, és született egy közös gyermekük. Ebben az esetben az anya és az apa is két vér szerinti gyermek után jogosult családi pótlékra. A közös gyermek után csak az egyikük veheti igénybe a családi pótlékot. Sem a családi pótlék igénylésekor, sem az adókedvezmény igénybe vételekor nem vehetik figyelembe eltartottként az élettársuk előző kapcsolatából született gyermekét - derül ki a MÁK és az NgM tájékoztatásából. Ehhez össze kellene házasodniuk, és máris járna nekik az emelt összegű családi pótlék, illetve adókedvezmény.

Sarkalatos törvény tesz különbséget család és család között

Az Alaptörvény rögzíti, hogy Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget. Az ezen cikk nyomán elfogadott sarkalatos törvény a családok védelméről a következőt mondja ki: "a család Magyarország legfontosabb nemzeti erőforrása. A társadalom alapegységeként a család a nemzet fennmaradásának biztosítéka és az emberi személyiség kibontakozásának természetes közege, amit az államnak tiszteletben kell tartania. A családban történő nevelkedés biztonságosabb minden más lehetőséghez képest. A család létrejöttének biztos alapja a házasság..."

A kormánypárti többség által elfogadott jogszabályok tehát nemcsak a melegeket és a leszbikusokat különböztetik meg hátrányosan a csak a heteroszexuálisok esetén megengedett házasság lehetőségével, hanem az élettársi közösségben élő heteroszexuális párok által alkotott családokat is kizárják a család hivatalos fogalmából.

Mi számít közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek?

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény szerint akkor beszélhetünk közvetlen hátrányos megkülönböztetésről, ha valakit kedvezőtlenebb bánásmódban részesítenek, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne. A védett tulajdonságok közé tartozik egyebek között a családi állapot is. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) nem vizsgálhatja, hogy a jogszabályi rendelkezések megfelelnek-e az egyenlő bánásmód elvének, erre csak az Alkotmánybíróság jogosult - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t az EBH. Az érintettek alkotmányossági panaszt tehetnek az Alkotmánybíróságnál.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem