8 °C Budapest

Nyugdíjas rendőrök tologathatják majd a betegeket

2011. július 7. 15:02 3 perc

A közszolgálati életpályák összehangolásáról szóló kormányhatározat szerint fel kell mérni, mely ágazatokban lehetne alkalmazni a hivatásos állomány tagjait.

A Magyar Közlöny június 28-ai számában megjelent a közszolgálati életpályák összehangolásáról szóló kormányhatározat. Ennek egyik eleme, hogy a belügyminiszternek, a honvédelmi miniszternek, valamint a nemzetgazdasági miniszternek "fel kell mérni, hogy milyen intézkedések - ideértve a jogszabály-módosításra irányuló igényt is - szükségesek a hivatásos állomány tagjai horizontális mobilitásának a közalkalmazotti szféra egyes területeire történő kiterjesztéséhez.

A vizsgálat eredményéről augusztus 31-ig jelentést kell készíteni a kormány számára, amelyben részletesen be kell mutatni a hivatásos állomány tagjainak az egyes ágazatokban (például közoktatás, szociális és gyermekvédelmi igazgatás, egészségügy, valamint művészeti, közművelődési, közgyűjteményi területen) történő elhelyezkedését elősegítő intézkedéseket, és ezek várható költségvonzatát".

Vagyis azt kell felmérni, hogy a magyar közigazgatásban mely területeken lehet a fegyveres és rendvédelmi hivatásos állományúakat még alkalmazni a fegyveres szolgálaton kívül. Az előzmények ismeretében vonatkozik ez a nyugdíjról visszahívott rendőrökre, katonákra, tűzoltókra és börtönőrökre, de a kormányhatározat szövegéből az derül ki, hogy a most aktív hivatásos állományúak átszervezéséről is szó lehet.

Stadionépítésektől a gátakig

A szakszervezetek és Pintér Sándor belügyminiszter között május közepén zajlott megbeszélésekről az érdekképviseletek által készített jegyzőkönyv szerint a miniszter úgy tájékoztatott, hogy a visszarendelt kollégákat könnyített szolgálatra osztanák be. Elsősorban szervezői munkát kellene végezniük, például a közfoglalkoztatás feladatkörében, illetőleg munkavezetői, felügyelői, irányítói, munkakört tölthetnének be.

A Szolgálat és Becsület (SzB), a szolgálati nyugállományúak érdekvédelmi mozgalmának értesülései szerint több közmunkában megépített állami nagyberuházásnál a nyugdíjból visszahívott rendvédelmisek látnák el a szervezési és közbiztonsági feladatokat. A debreceni stadionépítésnél 1300, a Beregi-víztározó megépítésén 2500, a kulcsi löszfal megerősítésénél 350, a budapesti Római-parti gáterősítésnél 150, a Tisza-gát építésénél 1200, a főútvonalak felújításánál pedig 1400, nyugdíjasból aktívvá váló rendvédelmis segédkezne.

Kevesek kacsintgattak más közigazgatásban hasznos szakma felé

Az érdekképviselet felmérése szerint a mai nyugdíjas rendvédelmi állomány 6 százaléka pedagógus végzettségű, ebből a valódi, civil pályán is elfogadható diplomával és gyakorlattal rendelkező nevelő, tanító és tanár aránya 1-2 százalék körül van. A nyugdíjasok 1,5 százaléka tanult mérnöki végzettségű, mintegy 250 fő jogi doktor, 38 fő pszichológus és 10-nél több tábori lelkész is erősíti a szolgálati nyugdíjasok hadát.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A mai nyugdíjas rendvédelmi állomány 80 százaléka szakmunkás végzettséggel is rendelkezik. A friss összesítés szerint a szolgálati nyugdíjasok 21 százaléka építőipari, 19 százaléka vasipari, 5 százaléka útépítési,- és közlekedés technikai, 23 százaléka mezőgazdasági szakember is egyben (szakmunkás, technikus).

A közszféra más területein dolgozókat is megmozgathatják

A kormányhatározat szerint a közszférában is meg kell vizsgálni a rugalmas munkaidő-szervezés és munkavégzés lehetőségeinek szélesebb körű alkalmazhatóságát. Ennek keretében módszertani útmutatót kell készíteni a hatékonyabb és rugalmasabb munkarend kialakításához. A közigazgatási és igazságügyi, a nemzetgazdasági, a honvédelmi, a külügy-, valamint a belügyminiszter közreműködésével augusztus 15-ig kell elkészíteni a felmérést.

Ugyaneddig az időpontig meg kell vizsgálni a túlmunkára, ügyeletre és készenlétre vonatkozó szabályokat, s indokolt esetben javaslatot kell tenni az előírások egységesítésére. December 31-ig ki kell dolgozni az integrált Közszolgáltatási Teljesítménymenedzsment Rendszer elvi és módszertani alapjait.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 14:34