12 °C Budapest

Tanulni kell a magyar orvosoknak, ha pénzt akarnak kapni

2011. július 26. 20:05

Több uniós fejlesztési program révén összesen 12 milliárd forintos forrás jut a szakorvosok és szakdolgozók továbbképzésének támogatására - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Szócska Miklós közlése szerint az ehhez kapcsolódó pályázatok szeptemberben jelennek meg.

Hatmilliárd forinttal a szakképzésen, továbbképzésen részt vevő szakorvosokat és szakdolgozókat támogatnák. A pályázati pénzek elnyerésének feltétele, hogy a pályázóknak legalább annyi ideig kell még a közszolgálati egészségügyben dolgozniuk, ameddig az ösztöndíjat kapták; továbbá ez idő alatt nem fogadhatnak el hálapénzt.

Az uniós fejlesztési programokból nyert további hatmilliárd forintot az intézményeknek szánják, és a dolgozók továbbképzéséhez kapcsolódó helyettesítésekre, illetve foglalkoztatási támogatásra használhatnák fel - hangzott el.

Szócska Miklós kifejtette: a pályázatok révén a szakorvosok és a szakdolgozók szakmai tanulmányaikhoz kaphatnak anyagi hozzájárulást, amellyel többek között tankönyveik, utazási, lakhatási költségeik kifizetését könnyítenék meg. Az államtitkár hozzátette: ezek általában kétéves támogatási programok. Becslések szerint a hatmilliárdos ösztöndíjprogramból "ezres nagyságrendű" szakorvost és szakdolgozót tudnak támogatni.

Az államtitkár kiemelte: a pályázatok részleteit a Magyar Orvosi Kamarával és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával közösen dolgozzák majd ki. Így azt még nem tudta megmondani, hogy milyen elbírálás szerint, illetve egyénenként mennyi támogatást kaphatnak majd a szakorvosok és a szakdolgozók. Közölte: mindenkit a státuszához viszonyítva, arányosan támogatnak majd, így olyan összegek is lesznek, amelyek a már régóta dolgozó szakorvosok számára is ösztönzést jelentenek. A pénzek odaítélésekor az ellátórendszer hiányszakmái prioritást fognak élvezni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szócska Miklós kérdésre azt is elmondta, a pályázatok szeptemberi kiírását követően, a szerződések megkötése után várhatóan már az év végén átutalják a támogatási pénzeket. A kifizetett összeget viszont - ugyanúgy, mint a rezidenseknek - a szakorvosoknak és a szakdolgozóknak is vissza kell fizetniük, ha a pályázat valamelyik feltételét megszegik, vagyis elhagyják a magyar állami egészségügyet, vagy hálapénzt fogadnak el.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem