7 °C Budapest

Így nő a rendőrök fizetése: itt a titkos életpályamodell

Pénzcentrum
2011. július 13. 12:48

Szimbólum lesz a rendfokozat A Pénzcentrum.hu birtokába jutott rendészeti életpályamodell szerint átlagosan 30 százalékkal emelkedne 2014-re a rendőrök, valamint az egyéb fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak illetménye. A rendfokozatok szimbolikussá válnak, a kapott fizetés összege nagyban függne a teljesítménytől, illetve az elvégzett munkatehertől.

A munka fokozott veszélyessége, a kedvezőtlenebb munkakörülmények, valamint az egyes állampolgári jogok korlátozása miatt 2014-re a jelenleginél 30 százalékkal magasabb szintre kell hozni a rendőrök, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozók illetményét - áll a Pénzcentrum.hu birtokába jutott rendészeti életpályamodellben. Ez azonban nem jelentené azt, hogy mindenkinek 30 százalékkal növekedne a fizetése. A javadalmazási rendszert ugyanis alaposan átszabnák az új modell szerint.

Az új bérrendszer fontos eleme, hogy a juttatás összege nagyban függne a teljesítménytől, illetve az elvégzett munkatehertől. Emellett az illetménynek tükröznie kell a hivatásos állományon belül elfoglalt helyet, és összhangban kell lennie a képzési előmeneteli rendszerrel.

Az illetményrendszer átalakításánál alapvető követelmény, hogy senkinek ne csökkenjen a fizetése. Ezt úgy valósítanák meg, ha a dolgozó jelenlegi elért bére addig nem változik, amíg a bérkoncepció szerinti bérrendszer alapján megállapítható bér el nem éri, illetve meg nem haladja a jelenlegi bérét. Mindemellett fontos kritériumként fogalmazza meg a koncepció, hogy olyan rendszert kell kialakítani, amely a pályán maradásra ösztönzi a jelenleg aktív hivatásosokat.

Új elem, hogy plusz illetményt kaphatnak azok a hivatásosok, akik a kormány által kiemeltnek nyilvánított településeken, vagy területeken dolgoznak. A különleges körülmények között dolgozók - melyek köre rendkívül szűk - külön pótlékban részesülnek.
Az átalakítás fontos eleme, hogy megszüntetnék a mostani átláthatatlan pótlékrendszert. Cél, hogy egyszámjegyűre csökkenjen a jelenleg 40 feletti pótlékszám.


Fókuszban a munkakör értéke és a teljesítmény

A megújuló közszolgálati rendszer egyik legfontosabb változása, hogy szakítani kíván közszolgálat teljesítményétől független, folyamatos és garantált, álságos egyenlősdit kifejező előmeneteli és illetményrendszerével - áll a dokumentumban. Az új rendszer középpontjában az ellátott munkakör értéke és az azt megvalósító közszolga teljesítménye áll.

A jelenlegi beosztási és rendfokozati szerkezet nagyon korlátozottan ismeri el az azonos beosztáson belüli mélyebb szakirányú ismereteket és a tapasztalatokat, és azt az igényt, hogy a hivatásos állományú ezekre épített minőségi munkája alapján részesüljön magasabb illetményben.

A mostani rendszer elsősorban az állami végzettség szintjei szerint szelektál. Az új életpályamodell viszont egyenrangú besorolási szempontként kezeli a szakirányú szakmai végzettséget.


Átalakul a besorolási rendszer

Az azonos szintű állami és szakmai végzettséghez kötött beosztási csoportok rangosztályokká (munkaköri osztályokká) szerveződnek. A munkaköri osztályok, elnevezésükben igazodnak a történelmileg kialakult állománykategóriák és rendfokozatok elnevezéséhez.

A rendfokozatok elveszítik eddigi tartalmukat, a jövőben az adott beosztási csoport megnevezésére használják. Ezeken belül különféle munkaköri (beosztási) csoportok jönnek létre, amelyek jellemzően azonos szintű szakirányú szakmai végzettségekkel tölthetők be.
Ezáltal megszűnik az előléptetés jelenlegi rendszere, a "rang" alapvetően a betöltött munkakörhöz kötődik, amelynek besorolása viszont a befektetett tudást és elsajátított képesség, tapasztalat értékét fejezi ki.

A rendfokozat szó így kiüresedik (szimbólummá válik), mivel az előlépés fogalma a jövőben nem a következő rendfokozat elérését, hanem a magasabb rangosztályba vagy munkaköri csoportba történő kinevezést jelenti majd.


Tanulni, tanulni, tanulni

A magasabb beosztási csoportba történő kinevezés alapfeltétele a magasabb beosztáshoz meghatározott szakirányú állami és/vagy szakmai végzettségek megszerzése. Egyes rangosztályok esetében, a rangosztályon belüli munkaköri csoport-szintek közötti előresorolás feltétele lehet az előírt rendészeti szaktanfolyamok elvégzése, illetve a kötelező továbbképzési rendszerben mutatott aktivitás és eredményesség is.

A jövőben lehetővé tennék, hogy önkéntes alapon, bizonyos számú jelentkező a munkáltató kezdeményezése nélkül is, versenyvizsga sikeres teljesítésével, részt vehessen magasabb beosztás betöltésére jogosító szakirányú szakmai képzésben.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A képzési szerkezetet úgy célszerű átalakítani, hogy az egymásra épülő oktatási formák kizárják az ismétlődő képzési tartalmakat. Összesen 12 modult alakítanának ki a szakirányú rész-szakképesítéstől a szakirányú tudományos fokozatig.


Miből áll ösze a bér?

- Köztisztviselői illetményalap

- Rangosztályokhoz tartozó szorzó, ehhez igazodik a beosztási (munkaköri) illetmény, amelyben eltérés lehet a dolgozók között

- Rendfokozati illetmény (Az eltérő szinteken azonos beosztásban dolgozók bére 20 százalék különbség van. A területi szinten dolgozó beosztott ennyivel keres többet a helyi szintű rendőri szerv dolgozójánál. A vezető 30 százalékkal keres többet a beosztottnál; a következő vezetői beosztást betöltő ennél a vezetőnél 20 százalékkal keres többet.)

- Szolgálati idő után járó illetmény (az alapilletmény - rendfokozati és beosztási munkaköri illetmény - tényleges szolgálati időtől függően meghatározott része, legfeljebb 20 százaléka.

- A teljesítmény alapján járó kiegészítés, a kialakított rendszeren felüli juttatás, ami a dolgozó bérének 20 százaléka

- Az egyes kiemelt településeken, vagy területen dolgozókat preferáló 20 százalékos kiegészítő pótlék

- A különleges körülmények között dolgozók Munka Törvénykönyve szerinti, a köztisztviselői illetményalapra számított 15 százalékos, valamint egyéb pótlék címén a köztisztviselői illetményalapra számított 25 százalékos illetménykiegészítése


Hogyan alakulnak a rendőrségi fokozatok?

Nagyításhoz KATTINTS a képre!

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem