14 °C Budapest

Jön a zajadó, épülhetnek az autópályák

2011. június 7. 16:12

Megszavazta az Európai Parlament, hogy a tagállamok a jövőben a nehézgépjárművektől ne csak az infrastruktúra igénybevételéért szedhessenek díjat, ahogyan ma teszik, hanem az általuk okozott levegő- és zajszennyezés költségeit is megfizettethessék velük.

Az új szabályozás fontos eleme, hogy az újfajta bevételeket elkülöníthetnék a tagállamok a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére irányuló projektek finanszírozására. Az "euromatrica-irányelv" szerint a forgalmi torlódások jobb kezelésének érdekében napszak szerint differenciálni lehetne a nehéz tehergépjárművektől szedett díjakat. Ezáltal csökkenteni lehetne a csúcsidőben közlekedő tehergépjárművek számát. A díjakban legfeljebb 175 százalékos eltérések lehetnek.

Siim Kallas, az Európai Bizottság közlekedéspolitikáért felelős tagja és egyben alelnöke szerint az új szabályozás érdeme, hogy lehetővé vált, a nehéz tehergépjárművek kifizessék az általuk okozott környezetszennyezés és a keltett zaj teljes költségeit. Az új szabályok emellett az árakon keresztül hatékonyabb logisztikai megoldások és kevésbé szennyező járművek alkalmazására késztetik a gazdasági szereplőket.

A jelenlegi szabályozás

A nehéz gépjárművekre egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról szóló 1999-es úgynevezett euromatrica-irányelv európai uniós keretet alakított ki a nehéz tehergépjárművektől szedhető útdíjak számára. Az irányelv engedélyezi, miközben kötelezővé nem teszi, hogy a tagállamok a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre (tehát már a kisebb tehergépjárművekre is) - a jogszabály szóhasználatával élve - "úthasználati díjat" (időalapú, például napi, heti vagy éves díj) vagy "használati díjat" (távolságalapú, például kilométerenkénti díj) vessenek ki, azzal a feltétellel, hogy ezzel nem valósíthatnak meg diszkriminációt, és a beszedett díjak nem haladhatják meg azt a mértéket, amely a közúti infrastruktúra karbantartásához és időszakos felújításához feltétlenül szükséges.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az 1999-es euromatrica-irányelv kifejezetten tiltja másféle költségek figyelembevételét, így nem háríthatók át a közlekedés résztvevőire a társadalom egésze és az adófizetők által viselt úgynevezett külső költségek, például a levegőszennyezés és a zajártalom költségei. Ezért volt szükség az irányelv felülvizsgálatára.

 

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 18. 07:45