"Alekosz olyan, ha elmegy vásárolni, három ötszázast visz magával, hogy ne költsön többet. Ha volt egy húszezrese, az volt az első, hogy elment a bankba, hogy fölváltsa, mert ő nem szereti a húszezreseket, tízezreseket." - nyilatkozta a ValóVilág 4 győztesének édesapja a Velvetnek. Alekosz a nyereményét PayPass karórán kapja: úgy is mondhatnánk, ezt a fizetési rendszert neki találták ki...
Nagy Tibor a Velvetnek elmondta: fia mindig ötszázasokra váltotta be a húszezreseket, de ha egy kicsit is gyűröttebb volt a pénz, visszaadta, hogy adjanak vasaltabbat.
"Alekosz mindig a legolcsóbb helyre megy vásárolni, nem fogja elverni a pénzt, az tuti. Nem lottózik, mert arra sem költi a pénzt, de amikor megkérdeztem, hogy mire költene egy nagyobb nyereményt, akkor azt mondta, egy lakást venne. Hát, most megnyerte. Azt nem fogja eladni, az biztos, ahogyan az autót sem, mert neki még soha nem volt új autója." - mondta az apa.
Mintha neki találták volna ki...
Az szja-törvény szerint a nyereményekből származó bevétel után adózni kell. A 12 millió forintos pénznyeremény adója 16 százalék, így a győztes bő 10 millió forintot kap "készhez".
Mint az közismert, a ValóVilág nyertese egy éven át havi egymillió forintot kap Takarékpont-számlán, hozzá egy PayPass karórát.
Mi is ez a karóra?
A MasterCard PayPass egy olyan fizetési technológia, amelyet a kisebb összegű vásárlások gyors lebonyolítására fejlesztettek ki. Ezt a technológiát a MasterCard 2002-ben vezette be, amely gyors és biztonságos alternatívát nyújt a kisösszegű készpénzes vásárlások helyettesítésére.
Íme Alekosz luxuslakása: milliókat kaszálhat rajta - KATTINTS!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Korábban Magyarországon csak a PayPass technológiával ellátott bankkártyák voltak forgalomban, a chipes karórák 2010 novemberétől elsőként váltak elérhetővé.
A PayPass elfogadás legfőbb előnyei:
• Biztonságérzetet nyújt (a kártyát nem kell átadni a kereskedőnek lehúzásra).
• Praktikus, kényelmes és mindig kéznél van.
• Nincs a pénztárnál hosszú várakozás.
• Nem kell aggódnod, hogy van-e nálad készpénz.
• Ha az órádat mindig magaddal hordod, a pénzed sem hagyod otthon.
Jelenleg világszerte közel 78 millió PayPass kártya van forgalomban, az elfogadóhelyek száma pedig megközelíti a 245.000-et. Az első Európai PayPass kártyákat Törökországban bocsátották ki, mára a régió több országában, így Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában és Szerbiában is alkalmazzák a technológiát, karórás verzióban is. A fizetések felső összeghatára országonként változik. Jelenleg Magyarországon ez a limit bruttó 5 ezer forint alkalmanként.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy nap maximum 25 000 Ft-ért (5×5 000 Ft) vásárolhatsz, maximum alkalmanként 5 000 Ft értékben természetesen, ha ez az összeg a számládon a rendelkezésedre áll. Az óra kibocsátási díja: 12 990 Ft. Ha az órát visszaadod, elveszíted vagy ellopják, akkor is ki kell fizetni az óra teljes kibocsátási díját, függetlenül attól, hogy az órát mikor adod vissza, lopták el vagy veszett el. Természetesen Alekosznak nem ötezer forintonként kell elköltenie a nyereményt, hiszen a pénz bankszámláján halmozódik, a nagyobb vásárlásokat bankkártyával, átutalással, esetleg készpénzzel intézheti.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








