Változtat a kormány: így növekszik a foglalkoztatás?

2011. február 1. 14:02

A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint rövid távon nem lehet növelni Magyarországon a munkaerő mobilitását, éppen ezért munkahelyeket kell teremteni azokban a térségekben, ahol a legnagyobb a munkanélküliség.

Vannak olyan térségek, ahol jól működik a gazdaság, amelyre könnyen fel lehet fűzni foglalkoztatáspolitikai eszközöket, itt könnyen rendbe lehet tenni a foglalkoztatást érintő problémákat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára.

 


Czomba Sándor(Fotó: kormany.hu)

Czomba Sándor hozzátette: a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a magyar munkaerő mobilitása a nullához közelít. Ha magyarok mobilabbak lennének, akkor enyhíteni lehetne a foglalkoztatási problémákon is, de érhető, hogy csak nehezen mozdulnak az emberek - véli az államtitkár.

Az, aki egy beregi kistelepülésen eladja a lakását, legfeljebb albérletet tud bérelni a pénzből Budapesten, így nehezen mozdítható, még akkor is, ha a fővárosi régióban jobbak a munkalehetőségek - emelte ki a politikus, aki úgy véli: a mobilitást visszatartja az is, hogy "nem egyszerű ma Magyarországon közlekedni".

Czomba Sándor hangsúlyozta: a keleti és a nyugati régió közötti óriásira nyílt ollót mindenképpen szűkíteni kell, de nem úgy, ahogy a gazdasági és pénzügyi válság idején történt. Akkor ugyanis a jó helyzetű régiók rossz mutatókat kezdtek el produkálni, bár ez a folyamat azóta megállt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az elmúlt hónapokban sokat tett a kormány a szakképzés átalakításáért és a Németországban, valamint Ausztriában már jól működő duális szakképzési rendszert próbálja bevezetni Magyarországon.

Úgy véli: a szakképzés problémája az, hogy nagyon hosszú, és hiába szerez valaki papírt, igazán az életben tanulja meg, mit is takar a szakmája. Éppen ezért a kormány szűkítené a képzés időtartamát, és azt tervezi, hogy 18-ról 17 évre viszi le a tankötelezettségi kort és visszahozná a három éves szakképzést. Lényegesen több lesz a gyakorlati óraszám, és próbálunk minél több vállalkozást bevonni a gyakorlati képzésbe, így el lehetne érni, hogy a harmadik évre piacképes szakképzettséggel rendelkezzenek a fiatalok.

 

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 15. 21:04
Agrárszektor  |  2026. október 15. 20:27