Jelenleg többen keresnek állást, mint egy évvel ezelőtt. A legtöbb álláskereső először az ismerősökhöz fordul, az internet inkább a fiatalok körében elsődleges - derül a Workania.hu internetes állásportál tavaly novemberében (az azt megelőző 12 hónapra vonatkozó) ezer fő részvételével végzett reprezentatív felméréséből.
A reprezentatív kutatás alapján a lakosság 18%-a keresett aktívan állást az elmúlt 1 év során. Legtöbbjük a fiatal generációból került ki: a megkérdezett 18-24 éves válaszadók 39%-a, a 25-34 évesek 24%-a keresett valamilyen munkát az azt megelőző egy év során. Érdekes adat, hogy a megkérdezett diákok 46%-a, míg a munkanélkülieknek 77%-a keresett aktívan állást 2009 és 2010 novembere között.
A következő 12 hónapra vonatkozóan a megkérdezettek a következőképpen nyilatkoztak: 19%-uk tervezi vagy számít rá, hogy állást fog keresni a közeljövőben. A diákok mintegy fele gondolja úgy, hogy munkalehetőség keresését folytatni fogja, a munkanélküliek 76%-a tervez aktív álláskeresést a következő 12 hónapban. A 18-24 évesek 40%-a válaszolt úgy, hogy mindez a tervei között szerepel.
Az állásportál azt is megvizsgálta, hogy az aktív álláskeresők milyen forrásokat vesznek igénybe a munkakeresés során, illetve történt-e változás e tekintetben az előző évekhez képest. Míg 2008-ban a megkérdezett aktív álláskeresők 47%-a vette igénybe a családtagokat, barátokat, vagy az ismerősök hálózatát, mint információforrást, 2010-ben már 58%-uk folyamodott az álláskeresés e formájához.
A nyomtatott hirdetéseket a megkérdezettek 55%-a figyelte rendszeresen 2008-ban, 2010-ben 60%-uk. A munkaügyi hivatalnál álláskeresés ügyében a megkérdezett álláskeresők 29%-a járt 2008-ban, 39%-uk tavaly. Az internetet az összes álláskereső harmada használta 2008-ban, 34%-a 2010-ben. A rendszeres internet hozzáféréssel rendelkező álláskeresők körében a világhálót már a megkérdezettek 60%-a használja.
Az internet a fiatalabb álláskeresők körében a legnépszerűbb: a 18-24 évesek 64%-a, a 25-34 évesek 54%-a, a diplomás álláskeresők 59%-a, a főiskolai/egyetemi hallgatók 70%-a jelölte meg elsődleges álláskeresési forrásként az világhálót. Ehhez képest a 45-54 évesek 68%-a és a szakközépiskolai végzettséggel rendelkezők 60%-a elsősorban a nyomtatott újsághirdetéseken keresztül igyekezne új állást találni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A személyes kapcsolati hálók fontossága pedig leginkább a kisebb településeken mutatkozik meg: 20-50 ezres városban lakók 75%-a nyilatkozott úgy, hogy elsősorban ismerősökön keresztül próbálkozna a munkakereséssel.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







