2 °C Budapest

Egyre gyorsabban fogy Magyarország népessége

Pénzcentrum
2011. január 26. 11:02 2 perc

Tovább csökkent Magyarország népessége, a Központi Statisztikai Hivatal szerdán megjelent népmozgalmi statisztikái szerint november végén 9 millió 994 ezer fő élt hazánkban az október végi 9 millió 996 ezer fő után. Az év első 11 hónapjában egyébként mintegy 20 ezer fővel csökkent az ország lakossága, a természetes fogyás pedig sokkal magasabb volt (35 282 fő), mint egy évvel ezelőtt.

Az előzetes adatok alapján 2010 első tizenegy hónapjában kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is némileg alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. A havonkénti születésszám egyenetlenül alakult, februárban és márciusban még kismértékben meghaladta az előző évit, a május és október közötti hat hónapban viszont számottevően, átlagosan 11,1%-kal volt alacsonyabb, mint 2009 azonos hónapjaiban.

A novemberi adatok szerint megállt a születésszám jelentős visszaesése és ebben a hónapban már valamivel több gyermek született, mint egy évvel korábban. 2010 első tizenegy hónapjában összességében 5823-mal (6,6%-kal) kevesebb gyermek jött világra, mint az előző év azonos időszakában.

 


Novemberben ismét csökkent a halálozások száma, közel 4%-kal. Összességében 2009 első tizenegy hónapjához viszonyítva 466-tal (0,4%-kal) kevesebb halálozás történt.

A házasságkötések száma - a júliusi és a szeptember-november közötti kismértékű emelkedés ellenére - továbbra is csökkenő irányzatot mutat. A 2010 első tizenegy hónapjában kötött 33 475 házasság 1662-vel (4,7%-kal) kevesebb, mint 2009 azonos időszakában.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 12,9 halálozás jutott, előbbi 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb volt, az utóbbi megegyezett a 2009. évi értékkel. A házasságkötési arányszám 3,7 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal elmaradt az előző évitől. A természetes fogyás 3,9 ezrelék volt, 0,6 ezrelékponttal több az egy évvel korábbinál.

A születések száma jóval nagyobb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek eredményeként a 2010. január-novemberi természetes fogyás 35 282 fő volt, 5357 fővel (17,9%-kal) magasabb, mint egy évvel korábban. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 20 000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 9 millió 994 ezer fő volt - közölte a statisztikai hivatal.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?