18 °C Budapest

Friss! Nyilvánosságra hozták a keresztféléves képzések ponthatárait

MTI
2011. január 14. 19:02

Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási keresztféléves képzések ponthatárait pénteken délután a felvi.hu honlapon, amelyek már böngészhetőek a nyitóoldalon elhelyezett keresőből. A sikeresen felvételizők az Oktatási Hivataltól és a felsőoktatási intézménytől is kapnak írásbeli értesítést.

A mostani keresztféléves felvételi eljárásban minden eddiginél többen nyújtottak be jelentkezést: csaknem 7500 diák, összesen mintegy 15.590 helyre jelentkezett a tavaly november 15-i határidőig. A jelentkezők csaknem háromnegyede (71 százaléka) mesterképzést választott, 15 százalékuk felsőfokú szakképzés, 14 százalékuk pedig alapképzés mellett tette le a voksát.

A ponthatárok pénteki megállapítása után az Oktatási Hivatal minden jelentkezőre vonatkozóan besorolási döntést hoz, és erről írásban értesíti a jelentkezőket is. Ez a besorolási határozat tartalmazza, hogy a jelentkező felvehető-e bármely általa megjelölt képzésre, és ha igen, melyikre, valamint tájékoztat a jogorvoslat lehetőségéről, módjáról is.

A jelentkező az általa kért elbírálási sorrend alapján az első olyan helyre nyert besorolást, ahol elérte a megállapított ponthatárt. Nem lehetett felvenni azt a pályázót, akinek a felvételi összpontszáma nem éri el a felvételi ponthatárt, aki nem rendelkezik a képzéshez szükséges végzettséggel, vagy akinek az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal, de az egyéb jogcímen adható többletpontok nélkül számolt pontszáma nem éri el a jogszabályban meghatározott minimum pontszámot (alap-, illetve egységes, osztatlan képzésben 200 pont, felsőfokú szakképzésben 140 pont).

Sikeres felvételi esetén az illetékes felsőoktatási intézmény külön felvételi határozatot küld a jelentkezőnek, ez tartalmazza az esetleges további teendőket, a beiratkozás helyét, idejét.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Azok, akik jelentkeztek, de nem jutottak be egyik, 2011. februárban induló képzésre sem, az általános eljárásban újra próbálkozhatnak: február 15-ig ők is jelentkezhetnek a szeptemberben induló képzésekre.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.14 14:28
A történet általában a konyhában, a nappaliban vagy a fáradt hétköznapi rutinból indul. A vágy álta...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 14. hétfő
Szeréna, Roxána
38. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?