XVI. Benedek pápa a napokban személyesen is részt vett egy keresztelési szertartáson a Vatikánban, ahol prédikációjában felhívta a szülők figyelmét az utóbbi időben fenyegetően terjedő névhisztériára. A hírességek mellett az átlagemberek körében is egyre jellemzőbb a hagyományos keresztnevek mellőzése, amelyek helyett inkább különleges, egyedi, vagy trendi utóneveket választanak.
Az egyházfő beszédében kifejtette, hogy egy hagyományos keresztény
keresztnév választásával a család és a gyermek kitörölhetetlenül az
egyház oltalmába kerül.

XVI. Benedek pápa
A pápa szerint egy erős keresztény név a kezdete annak a lelki útnak, amely az egyházon keresztül a templomban teljesedhet majd ki.
A pápa felhívta a figyelmet a hit- és erkölcstan oktatásának fontosságára is, rendszeresen imádkozik azért, hogy minden megkeresztelt gyermek megfelelő hittanoktatásban részesüljön. Egy olasz teológus szerint a pápa keresztény nevekhez ragaszkodása nem korlátozza a szülők szabad névválasztásra vonatkozó jogait, az egyház csak felhívta a figyelmet a jelen kor egyik problémájára.
Hazánkban a Bence, a Máté és a Levente, valamint a Jázmin, az Anna és a Hanna voltak a slágerkeresztnevek 2009-ben, de a virágárusok ma már legalább annyi áruval készülnek egy Dzsenifer napra, mint egy Katalinra. Nagy Britanniában a Mohammed (és a különböző változatainak megfelelő) utónév olyan tradicionális brit keresztneveket utasított maga mögé, mint az Oliver, a Jack, a Harry vagy a William. Az utónevek listája folyamatosan bővül, bár vannak olyan országok, ahol nem az engedélyezett, hanem a tiltott neveket veszik lajstromba.

A híres színészek, zenészek, énekesek és sportolók körében igazán különleges utónevekre bukkanhatunk. David és Victoria Beckham elsőszülött fia a Brooklyn nevet kapta, Katie Price "Jordan" és Peter Andre kislányát Princess Tiaamii-nak hívják, Tom Cruise és Katie Holmes kislánya a Suri nevet kapta, de akkor még nem említettük Angelina Jolie és Brad Pitt Shiloh Nouvel nevű gyermekét.
Rikardó és Sandokan
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Rontó Rikardó Brájennek nevezték el az Újév hajnalán elsőként megszületett kisfiút. A nyolcadik osztály befejezésére készülő húszéves anyuka elmondta, hogy az ő kisfia lesz Prügyön a második ilyen nevű gyermek.
Erdélyi lapok szerint egyre nagyobb szokás a romániai szülők körében, hogy gyermekeiknek furcsábbnál furcsább keresztneveket választanak. A szappanoperák és a sorozatok főszereplői mellett egyre gyakoribbak a portugál és a spanyol nevek. A legnépszerűbb név, mely már évek óta vezeti a furcsa nevek listáját, a romák által kedvelt Sandokan. Szakértők szerint a szülőknek abba is bele kell gondolni, hogy az a név, ami idén divatos, nem valószínű, hogy pár év múlva is az lesz.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







