Az Országos Széchenyi Könyvtár felmérése szerint a 18 év feletti magyar felnőttek fele tavaly egyetlen könyvet sem olvasott - írja a Magyar Nemzet.
A 2009-es, 50 százalékos lesújtó arány még mindig javuló tendenciát mutat: 2000-ben még a lakosság 52 százaléka, 2005-ben 60 százaléka vallotta azt, hogy egyetlen könyvet sem olvasott.
A legtöbbet olvasott szerző, Lőrincz L. László, második helyen a ponyvaszerző Danielle Steel szerepel. A harmadik helyen Rejtő Jenő könyvei állnak. Bekerült a tíz legolvasottabb szerző közé Gárdonyi Géza, ahonnan kikerült az öt éve még előkelő helyen álló Wass Albert, Márai Sándor és Kertész Imre. A kedvencek tízes listáját Jókai Mór vezeti, Petőfi Sándor és Mikszáth Kálmán előtt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







