29 °C Budapest

Fontos APEH-infók nyugdíjügyben

2010. november 4. 10:32

A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szerdán tájékoztatót tett közzé a 2010. november 1-jét követő időszakban alkalmazandó szabályokról a magánnyugdíjpénztári tagdíjakkal kapcsolatban.

A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 2010. évi CI. törvény rendelkezései alapján módosul a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.). A Tbj. 19. § új (7) bekezdése szerint a magánnyugdíjpénztári tag után fizetendő nyugdíjjárulék mértéke 9,5 százalék, ezzel egyidőben a tagdíj mértéke 0 százalékra módosul a Tbj. 33. § új (3) bekezdése szerint.

Az említett rendelkezéseket a 2010. október 1-jétől 2011. november 30-ig terjedő bevallási időszakokra vonatkozó, ennek következtében 2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti időszakban esedékessé váló járulékokra, illetve tagdíjakra kell alkalmazni, ami azt jelenti, hogy a 2010. október havi járulékalap után teljesítendő bevallási, valamint fizetési kötelezettséget (melynek esedékessége 2010. november 12.) már a módosított mértékű járulékokkal kell teljesíteni. Tehát a 2010. október 1-jétől 2011. november 30-ig terjedő bevallási időszakokra vonatkozó kötelezettségek esetén a nyugdíjjárulék mértéke magánnyugdíjpénztár tagja esetében is 9,5 százalék, a tagdíj mértéke pedig 0 százalék lesz.

Az említett időszakban esedékes 9,5 százalék nyugdíjjárulékot magánnyugdíjpénztár tagjai esetében is az APEH Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető bevételek beszedési számlára (1032000-06056236) kell befizetni.

A tagdíj-kiegészítést a változás nem érinti, azt továbbra is az érintett magánnyugdíjpénztár számára megnyitott tagdíj beszedési számlára kell megfizetni.

A magánnyugdíjpénztár tagjára vonatkozó önellenőrzés, pótlás esetén is a 2010. október hónapra vonatkozó bevallás jelenti a választóvonalat, mivel a 2010. szeptemberi és az azokat megelőző időszakokra vonatkozóan a "régi" (8 + 1,5 százalék) mértékkel kell a nyugdíjjárulékot, illetve tagdíjat önellenőrizni vagy pótolni, mert ezen kötelezettségek eredeti esedékessége megelőzi 2010. november 1. napját. A 2010. október havi, illetve ezt követő időszakra vonatkozó önellenőrzést, illetve pótlást az új (9,5 + 0 százalék) mértékekkel kell elvégezni.

A 2010. szeptember hónapra, illetve az azt megelőző időszakra vonatkozó önellenőrzés, illetve pótbevallás során kimutatott magánnyugdíjpénztári tagdíj befizetése továbbra is az érintett magánnyugdíjpénztár számára megnyitott tagdíj beszedési számla javára történik. A magánnyugdíjpénztárat megillető önellenőrzési pótlékot, illetve késedelmi pótlékot szintén az érintett magánnyugdíjpénztár számára megnyitott önellenőrzési, illetve késedelmi pótlék beszedési számlára kell megfizetni.

Az előzőekkel összhangban módosult a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás felosztása. 2010. november 1-jétől magánnyugdíjpénztár tag esetében a magánszemélyt terhelő ekhoból az ekhoalap 3,9 százaléka minősül nyugdíjjáruléknak az eddigi 0,1 + 3,8 százalékos (nyugdíjjárulék + tagdíj) mérték helyett.

Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás választása esetén, ha a foglalkoztatott magánnyugdíjpénztár tagja, a közterhet az APEH Magánszemélyt terhelő ekho beszedési számlára (10032000-06056377) kell teljesíteni, illetve a bevallásban a 191-es adónem kódon kell feltüntetni.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A magánnyugdíjpénztár tagjára vonatkozó, 2010. október 1-jét megelőző időszakot érintő önellenőrzés, pótlás esetén a magánnyugdíjpénztári tagdíj befizetése továbbra is az APEH Magánnyugdíjpénztári tagtól levont 15 %-os ekho beszedési számla (10032000-06057660) javára történik, a bevallásban a régi (3,8 + 0,1 százalék) mértékkel kell a nyugdíjjárulékot, illetve tagdíjat önellenőrizni vagy pótolni a 195-ös adónem kódon.

Egyszerűsített foglalkoztatási jogviszony esetén (pl. alkalmi munkavállaló) magánnyugdíjpénztári tag foglalkoztatott utáni közteher felosztása is (az előzőekkel összhangban) módosul, a közteher összegéből a Nyugdíjbiztosítási Alapot 91,8 százalék illeti meg, az eddigi 69,9 + 21,9 százalékos (nyugdíjjárulék + tagdíj) mérték helyett.

Ez azt jelenti, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásnál a magánnyugdíjpénztári tag munkavállaló esetén a közterhet az APEH Egyszerűsített foglalkoztatásból eredő magánnyugdíjpénztári tagsággal nem rendelkező munkavállalót érintő közteher befizetések beszedési számlára (10032000-06057763) kell megfizetni, illetve a kötelezettséget a bevallásban a 239-es adónem kódon kell feltüntetni.

A magánnyugdíjpénztár tagjára vonatkozó, 2010. október 1-jét megelőző időszakot érintő önellenőrzés, pótlás esetén a magánnyugdíjpénztári tagdíj befizetése továbbra is az APEH Egyszerűsített foglalkoztatásból eredő magánnyugdíjpénztári tag munkavállalót érintő közteher befizetések beszedési számla (0032000-06057770) javára történik, a bevallásban a 249-es adónem kódon kell önellenőrizni vagy pótolni.

 

HR BLOGGER
perfekt  |  2022.05.16 07:59
Gazdasági társaság által vásárolt kerékpár számviteli elszámolása attól függ, hogy a kerékpárt hogya...
hrdoktor  |  2022.05.16 04:20
Néha mindenki elfárad, elálmosodik a munkahelyén, de ha ez gyakran megtörténik, akkor érdemes alapos...
legacykft  |  2022.05.13 13:52
A múltkori blogposztomban a teamcoachingról, mint a szervezetfejlesztés varázspálcájáról írtam. Egy-...
ajovomunkahelye  |  2022.05.12 15:40
Ahogy a legutóbbi blogposztban bemutattuk, a „Talent Uprising”, azaz „A munkavállalók lázadása” névr...
laskainelli  |  2022.05.12 10:14
A pandémia két éve, majd az azt követő háborús helyzet jócskán megtépázta sok ember idegeit, úgyhogy...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. május 16. hétfő
Mózes, Botond
20. hét
Május 16.
A fény világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2022
A jövő vállalata - Zöld az út a fenntarthatóság felé!
Portfolio Digital Transformation 2022
Szektorokon átívelő tudás a belső folyamatoktól a termékig!
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?