Nem a nyugdíjasokat hívják vissza: mégis lesz 3500 új rendőr 2011 végéig

Pénzcentrum
2010. október 25. 09:47

A rendőrség és a belügyi tárca reményei szerint a jövő év végéig szolgálatba állhat az ígért 3500 új rendőr - írja Napi Gazdaság.

A Belügyminisztérium (BM) sajtóosztályának tájékoztatása szerint a gyorsaság ára, hogy az újoncok nem lesznek minden területen bevethetők, mivel a rendőr-szakközépiskola keresztféléves képzésében részt vevő hallgatók csak részképzettséget kapnak.

A kétéves képzésben résztvevő, valamint a most elsőéves, egy év elméleti és egy év gyakorlati képzésben részesülő állományi rendőr szakképzettséget szerez, és közrendvédelmi területen áll szolgálatba.

A jövő februártól induló képzésre felvételt nyerő és rész-szakképzettséget szerző állomány kísérőőri, objektumőri és csapatszolgálati feladatokat lát el. A képzés folytatásával lehetőségük lesz a rendőr szakképzettség megszerzésére.

A rész-szakképesítésre jelentkezőket a megyei rendőr-főkapitányságok veszik állományba, és iskolázzák be a felvételi eljárást követően. A felvételt nyertek az állományba kerülésüktől fizetést kapnak.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A 3500 ígért állást kizárólag ebből a két forrásból igyekszik feltölteni a rendőrség, a nyugdíjas állomány szolgálatba való visszavétele a BM szerint ettől a programtól teljesen független. Ezen a területen a rendőrség meglehetősen halvány eredményeket tud csak felmutatni a nyugdíj melletti munkavégzés szabályainak szigorítása miatt.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?