Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
Egy éve írták ki a TV2 csatornán futó kórházas sorozatból Tallós Ritát, azóta alkalmi színházi munkákból él. A színésznőnek teljesen átalakult az élete, a tartalékait felélte, az autóját már eladta, a házát most árulja, ráadásul a Playboy sem kért a bájaiból.
A művésznő egy interjúban elmondta, hogy ha nincs a két gyermeke, akkor már lehet, hogy a tengerentúlon dolgozna. Nem vetné meg a fizikai munkát sem, korábban iskolákban található kávéfőző automatákat töltött fel és takarított, de Amerikában akár mosogatást is vállalna.

Az autóját már eladta, a robogója szerencsére még megvan, de mióta a lánya elköltözött otthonról, a lakása nagynak bizonyult, így attól is szabadulna, kisebbre cserélné.
Tallós Rita szívesen szerepelt volna a nyuszis magazinban is, megmutatva, hogy milyen egy kétgyermekes nő közel az ötödik ikszhez, ám a Playboy nem kért a megtisztelő felajánlkozásból.
A magazin leszögezte, hogy ezt a vonalat Zalatnay szereplésével lezártnak tekinti, jelenleg más koncepció szerint működik a magazinban szereplők kiválasztása.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A színésznő nem nyilatkozott arról, hogy terheli-e jelzálogjog a lakását, ezért - figyelembe véve, hogy a gyermekei már nagykorúak, a lánya pedig már el is költözött otthonról - a fenntartási költségek csökkenése érdekében célszerű lehet a nagyobb lakást egy kisebbre cserélni.
A művészek olyan tudással rendelkeznek, amit az élet más területein is könnyű forintra váltani, ezek között nem feltétlenül szerepel az elsők között egy aktfotózás. Az alkalmi színházi munkák mellett önálló estekkel is szert lehet tenni némi pénzre. A meztelen képekkel megkereshető pénz vélhetően csak átmenetileg orvosolhatná az anyagi gondokat (Liptai 3 milliós rekordgázsit, Gregor Bernadett 2 milliót kapott. Tallós Rita esetleges gázsiját legfeljebb egymillió forintra becsüljük).
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.


