A nyugdíjrendszer csak piramisjáték lenne a magánpillér nélkül

A demográfiai helyzet átalakulása az elmúlt 50 évben jelentősen megváltoztatta a nyugdíjrendszerek környezetét. A korábban fennálló összefüggés, miszerint elég csak egy kimondatlan társadalmi szerződésben bízni, egyre inkább elvesztette létjogosultságát. Paul Samuelson - a valaha élt egyik legnagyobb közgazdász - még évtizedekkel ezelőtt pontosan ezért hívta egy óriási piramisjátéknak a felosztó-kirovó nyugdíjrendszert.

Eszerint a potenciális járulékfizető tagok befizetéseiből tudják csak kifizetni a nyugdíjakat, ami természetszerűleg azt feltételezi, hogy mindig lesz egy következő generáció, aki kutya kötelességének érzi eltartani nem csak magát, hanem a szüleit és nagyszüleit a nyugdíjrendszeren keresztül.

A piramisjáték fenntartását hazánkban a demográfiai átalakuláson túl az eurózónától lényegesen elmaradó foglalkoztatottság, valamint a magas adóterhelés is veszélyeztette. A felelőtlen gazdaságpolitikai döntések miatt kialakult környezetben sokan nem a valós jövedelmüket vallják be, hanem annak csak egy részét, vagy még azt se.

Teljesen más megvilágításba kerülhetett volna a magyar nyugdíjrendszer, ha például 10 százalékponttal magasabb lett volna a foglalkoztatottság, és egy sokkal egészségesebb módszer szerint vallották volna be az emberek a jövedelmeiket (bár a változtatást még így sem lehetett volna elkerülni).

A társadalom öregedése miatt az idősebb korosztályok létszáma egyre nő a fiatal aktívakhoz képest, a nagy közös kalapba fizetett pénzek pedig egyre kevésbé lesznek elegendők a nyugdíjak kifizetésére, ami egyre növekvő költségvetési hiányt jelent, mivel az államnak a rendszert mesterségesen egyensúlyban kell tartania.

A teljes cikk ITT érhető el!