10 °C Budapest

Nyugdíjjal kapcsolatos kérdések: 2,74 millióan feltették

Pénzcentrum
2010. február 27. 07:02 1 perc

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a saját és az igazgatási szerveinek 2009-es összesített ügyfélforgalmi adatait. A forgalmi adatokat egyrészt a személyes és a telefonos megkeresésekre bontották le, másrészt az egyes régiókat, a központot és a nyugdíjfolyósítót vizsgálták.

Az ONYF-hez és igazgatási szerveihez 1 222 812 személyes és 1 520 242 telefonos megkeresés érkezett 2009-ben. Egy évvel korábban ezek a számok 9,5%-kal, valamint 16,3%-kal alacsonyabbak voltak.

A legtöbb igény mind személyesen, mind telefonon a közép-magyarországi régió igazgatási szerveihez érkezett, a legkevesebb személyes megkeresést a Dél-Dunántúli régióban, míg a legkevesebb telefonos érdeklődést Észak-Magyarországon regisztrálták.

A hónap legfontosabb nyugdíjakhoz kapcsolódó hírei:

Panaszkodnak a nyugdíjasok! Mikor jön az utazási utalvány? Szavazás!
Nyugdíjra pályáztak! Százezernél több kérelmet vágtak ki elutasítással
Szupernettó KALKULÁTOR! A dolgozó járadékosoknak is meg kell tanulni
Nappalis voltál? Így számít bele a nyugdíjba
A nyugdíjak 2010-es folyósítási rendje: júliustól fontos változások!
Veszélyben a temetéspénz: 730 ezret loptak egy nénitől!

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?