A héten 500 millió forintot csoportosítottak át a helyi önkormányzatok fejezetéből a Munkaerőpiaci Alapba, a rendelkezésre állási támogatásban (rát) részesülők foglalkoztatására. Ezzel az intézkedéssel az "Út a munkához" programban résztvevők versenyszférában történő elhelyezkedését kívánják támogatni.
A támogatást az a munkáltató kaphatja, amely létszámbővítés keretében vállalja a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy teljes munkaidőben és munkaviszony keretében történő foglalkoztatását. A támogatás legfeljebb egy évi időtartamra nyújtható.
Támogatást az is indokolja, hogy a nagyrészt alacsony iskolai végzettségű, tartósan elhelyezkedési nehézségekkel küzdő emberek versenyszférában történő foglalkoztatása a támogatás nélkül szinte reménytelen. A munkáltatónak továbbfoglalkoztatási kötelezettsége nincs, azonban vállalnia kell, hogy a támogatás ideje alatt nem bocsát el munkavállalót.
A foglalkoztatáshoz a támogatás megállapításakor hatályos rendelkezésre állási támogatás összegének megfelelő mértékű támogatás, azaz jelenleg 28 500 forint nyújtható. A támogatás igénybevételéhez helyközi utazás támogatása, csoportos személyszállítás támogatása, valamint a Start-Extra kártyával rendelkező személy foglalkoztatásához kapcsolódó járulékkedvezmény is kapcsolódhat.
A támogatást a munkaügyi központok állapítják meg a munkáltató kérelme alapján. A támogatás iránti kérelmet a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy foglalkoztatásának megkezdését megelőzően kell benyújtani a munkáltató székhelye/telephelye szerint illetékes munkaügyi kirendeltséghez. A döntést követően a munkaügyi központ hatósági szerződést köt a munkáltatóval.
A támogatást havonta, utólag folyósítják a munkáltató részére a benyújtott igénylés alapján. A munkáltatók 1 fő minimálbéren történő foglalkoztatása esetén egy év alatt 580 140 forintot takaríthatnak meg e támogatásnak köszönhetően. Ha 3 évig foglalkoztatják, a megtakarítható összeg már összesen 1 056 420 forint (a foglalkoztatás utolsó két évében a START-Régió kártya által biztosított járulékkedvezmény igénybevételével még 24 hónapig 19 845 forint támogatás, összesen 476 280 forint vehető igénybe).
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ha a munkavállalót a minimálbér 130 %-os bérköltségén foglalkoztatják, a munkáltató egy év alatt 651 588 forint támogatást vehet igénybe. A munkavállaló 3 éves foglalkoztatása alatt megtakarítható összeg összesen 1 270 764 forint (a foglalkoztatás utolsó két évében a START-Régió kártya által biztosított járulékkedvezmény igénybevételével még 24 hónapig 25 799 forint támogatás, összesen 619 176 forint vehető igénybe).

A fentiek alapján megállapítható, hogy a rendelkezésre állási támogatásban részesülők foglalkoztatásának támogatásával valóban megvalósítható a versenyszférában történő elhelyezkedés, ami a munkavállalók élőmunka költségének csökkentése révén a vállalkozások számára is költségcsökkenést eredményez.
Az "Út a munkához" program keretében 2009-ben a rendelkezésre állási támogatásra jogosultak közül 63 ezer fő közcélú foglalkoztatása volt tervezve. A foglalkoztatottak érintett létszáma az elmúlt év IV. negyedévben azonban már meghaladta a 90 ezer főt.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






