7 °C Budapest

Több ponton is változik a munkatörvény

2010. február 24. 05:06

A tavaly elfogadott törvényjavaslat több ponton módosította a Munka törvénykönyvét, ezzel számos fontos kérdést újraszabályoz, és több területen változást hoz a munka világában: egyes rendelkezések már 2010. február 1-jével, míg mások 2010. május 1-jével módosulnak.

2010. május 1-jétől megváltoznak a jogutód nélküli megszűnés, pontosabban az ezzel járó munkahelymegszűnés szabályai. A törvénymódosítás hatályba lépése után a csoportos létszámcsökkentés esetében alkalmazotthoz hasonló eljárást kell lefolytatni, ha a munkáltató jogutód nélküli megszűnése (felszámolása vagy végelszámolása) miatt tömegesen szűnik meg a munkavállalók munkaviszonya.

Ebben az esetben a munkáltató felszámolója, illetve végelszámolója köteles a megszűnést megelőzően legalább 30 nappal írásban értesíteni az állami foglalkoztatási szervet. Ez a módosítás teljesen érthető, hiszen jogutód nélküli megszűnéskor, csakúgy mint csoportos létszámleépítés idején, egyszerre nagyszámú munkanélküli jelenik meg a munkaerőpiacon, amire a munkaügyi hivataloknak fel kell készülniük. Ezen kívül a munkavállalók képviselőivel is közölniük kell a jogutód nélküli megszűnés várható időpontját, illetve az érintett munkavállalók létszámát, valamint köteles a munkavállalóknak átadni a számukra törvényben meghatározott adatokat.

Jogutód nélküli megszűnéskor a munkavállalót megilleti az átlagkeresete és a végkielégítés mértéke. A munkabért és egyéb bérjellegű kifizetéseket a céget felszámolónak kell biztosítani, illetve megigényelni a felszámolás alatt álló cég dolgozói számára.

2010. február 1-jével megváltozott a felmondási védelem szabályozása is. A felmondási védelem bizonyos helyzetekben kizárja annak lehetőségét, hogy a munkáltató a munkavállalót rendes felmondással elküldje. Eddig a felmondási védelem a gyermekgondozási segélyt (GYES) igénylő szülőt illette meg a gyermek hároméves koráig akkor is, ha a szülő már visszatért a fizetés nélküli szabadságról.

2010. május 1-jétől a felmondási védelem változatlanul a gyermek 3 éves koráig illeti meg a munkavállalót - függetlenül attól, hogy igénybe veszi-e eddig az időpontig a fizetés nélküli szabadságot vagy sem. A védelem azt a szülőt illeti meg, aki a gyermek otthoni gondozása céljából a fizetés nélküli szabadságot utoljára igénybe vette. Ez tehát azt jelenti, hogy hiába csökken május elsejétől a GYES folyósítása két évre, a hároméves védelmi idő továbbra is megmarad.

A módosításnak köszönhetően felmondási védelem illeti a jövendőbeli nevelőszülőt is: az örökbefogadásról szóló döntésig, a gyermek kihelyezésének időtartamára, legfeljebb hat hónapig. Erre a módosításra azért volt szükség, mert a kötelező gondozásba helyezési időszak különösen fontos a szülőgyermek kapcsolat kialakulásában.

Természetesen továbbra sem állnak felmondási védelem alatt azok a kismamák, akinek rendkívüli felmondással mondanak fel, amivel akkor élhet a munkáltató, ha a munkavállaló lényeges kötelezettségének nem tett eleget, illetve súlyos gondatlansággal járt el. Szintén megválhat terhes, vagy gyes mellett munkát végző dolgozójától a munkaadó, ha határozott idejű szerződése lejár, vagy ha még próbaidős alkalmazottként dolgozott.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A jogszabály azt is egyértelművé teszi, hogy a munkavállaló számára a munkáltató köteles legalább húsz perc, legfeljebb egy óra munkaközi szünetet biztosítani, melyből legalább húsz percet egybefüggően kell kiadni.

A kölcsönzött munkavállalókra is vonatkozik módosítás a munkatörvényben: eszerint a rendes szabadság kiadásának időpontját az ő esetükben is legkésőbb egy hónappal a szabadság kezdete előtt közölnie munkáltatónak.

2010 április elsejétől megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv, vagyis az AM-könyvek csak március 31-ig élnek. Helyette egyszerűsített munkaszerződést kell kötnie a munkáltatónak, illetve elektronikusan kell bejelenteni a foglalkoztatást az APEH felé, a munkavégzés megkezdését megelőzően. Erről szóló részletesebb írásunkat itt olvashatja:

Az alkalmi munkavállalás új szabályai! Egyszerűsített munkaszerződés mintával

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem