13 °C Budapest

A többség csak magyarul ért!

Pénzcentrum
2009. október 7. 09:32

A magyarok háromnegyede csak az anyanyelvén beszél, vagyis EU szinten mi beszélünk a legkevésbé idegen nyelveket - írja a Népszabadság.

Az Eurostat felmérése alapján az uniós állampolgárok csaknem kétharmada beszél valamilyen idegen nyelven, nálunk ez az arány mindössze egynegyed. A felmérésben a 27 tagország 25-64 év közötti állampolgárait vették figyelembe.

Az utolsó előtti a rangsorban Portugália, akik szintén több mint fele (51,3%) nem beszél idegen nyelveken. A lista élén Szlovénia áll, ahol a lakosság 28,1 százaléka két, vagy több idegen nyelven is beszél. Második Szlovákia, harmadik Finnország.

A Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke szerint ennek oka nyelvi elszigeteltségünkben keresendő, hiszen a szlovák megérti a cseh nyelvet, a lengyeleknek könnyebb megtanulniuk oroszul, vagy egy hollandnak angolul. De ez még nem mentesít minket. Egy korábbi Medián felmérés is azt igazolja, hogy nem nagyon beszélünk idegen nyelveket: a 15-44 évesek 45 százaléka csak magyarul tud, angolul pedig csak 17%.

Ez persze az oktatás színvonalát is minősíti: sokszor kritizálják a nyelvórák számát, és a túl nagy csoportlétszámot, de a pedagógusokat is.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 09:03
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem