33 °C Budapest

Már a karaoke is bűncselekmény

2009. augusztus 3. 17:32

Bírósági határozat alapján öt karaoke bár bankszámláját fagyasztották be Kínában. A szórakozóhelyek ellen szerzői jogi jogsértés miatt indult eljárás, az intézkedés célja, hogy a tulajdonosok ne tudják hozzáférhetetlenné tenni a pénzüket - írja a hamisitasellen.hu.

A kínai Anhui tartomány székhelyén, Hefei városában a helyi hatóságok öt karaoke bár bankszámláját fagyasztották be, illetve zárolták a tulajdonosok vagyonát. Az intézkedésről a helyi bíróság rendelkezett, miután két zenekiadó vállalat szerzői jogi jogsértés vádjával eljárást kezdeményezett a szórakozóhelyek ellen.

A pekingi és a shenzheni székhelyű kiadók szerint az öt bárban engedélyük nélkül használták a jogtulajdonukat képező zeneszámokat. Keresetükben szórakozóhelyenként 120 ezer jüan kártérítés megítélését kérték a bíróságtól.

Kínában ez az első eset, hogy még a bírósági ítélet megszületése előtt zárolják a vádlottak bankszámláját. Az intézkedésre az indoklás szerint azért volt szükség, hogy amennyiben a bíróság elmarasztalja a szórakozóhelyek tulajdonosait, a jogtulajdonosok biztosan megkapják a nekik járó kártérítést.

A helyi jogvédők, így az ügyet kommentáló China Audio-Video Copyright Association szerint ugyanis gyakori, hogy a hasonló ügyek lezárultával a szerzői jogok jogosultjai nem kapják meg a számukra megítélt kártérítési összeget, mivel a jogsértők még az ítélethozatal előtt elköltik vagy más, a hatóságok számára nem hozzáférhető bankszámlára mentik át pénzüket. Álláspontjuk szerint az érintettek bankszámlájának és vagyonának előzetes zárolásával ugyanakkor ez a helyzet elkerülhető.

HR BLOGGER
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
vezetoi-coaching  |  2025.06.13 10:21
7 érvelési hiba/zsákutca egy példán keresztül (csak 6-ot mentettem el a lenti video-ból, feladat,...
hrdoktor  |  2025.06.12 10:17
A nyári hónapok beköszöntével egymás után teremnek a friss, illatos, tápanyagdús zöldségek és gyümöl...
kovacstunde  |  2025.06.07 08:00
Atomizálódnak a családok, csökken a kötődések száma és mértéke, ezzel párhuzamosan pedig növekszik a...
laskainelli  |  2025.06.06 15:03
Képzeld el, hogy előtted van az az élet, amire mindig is vágytál. Egy szeretetteljes kapcsolat, kiel...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?