Míg a rendszerváltáskor csupán néhány tucat egyház működött Magyarországon, számuk ma eléri a kétszázat, más becslések szerint lassan a háromszázhoz közelít.
Adófelajánlásokra csak bíróságon nyilvántartásba vett és úgynevezett technikai számmal rendelkező vallási közösségek jogosultak. Nem mindegyikük kíván élni a lehetőséggel, de az is tény, hogy évről évre egyre többen: tavalyelőtt 143 egyház került fel az egyszázalékos-listára, tavaly 155, az idén már 169.
Erősödik a gyanú, hogy az új egyházak egy része anyagi haszonszerzésből alakult: ezek a vádak lényegesen megalapozottabbnak tűnnek, mint a korábbiak. Becsülhetően milliárdok csorognak így el minden évben a költségvetésből, de ahhoz, hogy a törvényi kiskapukat bezárják, kétharmados parlamenti többség kell.
![Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707925895-qZK29Xw6O_sm.jpg)
Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
![Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/01/1704811078-0qWyc4EVn_sm.jpg)
Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)