2 °C Budapest

Három magyar is indul a hatszázmillióért!

Pénzcentrum
2009. január 8. 10:15

A Bahamákon rendezett PokerStars Caribbean Adventure (PCA) második selejtezőnapján sorra estek ki az esélyesek, az első nap három magyar továbbjutójához nem csatlakozott újabb pókeres. A versenyre összesen 1347-en neveztek, a fődíj 3 millió dollár - írja az Index.

Az 1B selejtezőnappal folytatódott helyi idő szerint kedd délben a PCA a Bahamákon, a nassaui Atlantis Resort báltermében. A második selejtezőnapra 676 játékos regisztrált, így idén összesen 1347-en neveztek, (közülük 745-en kerültek be szatellitekről), ami az eddigi legnagyobb létszám a torna történetében. Ennek megfelelően az összdíjazás is az eddigi legmagasabb, 12 674 000 dollár (2,5 milliárd forint), az első helyezett kereken 3 millió dollárt (csaknem 600 millió forint) vihet majd haza.

A magyarok közül Kaló Dénes, Markovits Ádám és Tóth Richárd az 1A napon már továbbjutott, ezúttal a magyarországi autós-motoros gyorsulási versenyek szervezőjeként ismert Lendvai Tamás, felesége, Lendvainé Sass Anikó, és Waldrich Péter ült asztalhoz.

Ezen a selejtezőnapon kezdett Phil Ivey is, aki 10 034 851 dollárt (kb. kétmilliárd forint) keresett már élő tornákon, és aki a póker gyakorlatilag valamennyi műfajában klasszisnak számít (No Limit Hold'em, Pot Limit Omaha, HORSE, stb.). Ő keresett legtöbbet 2008-ban a legmagasabb tétes online high stakes asztalakon, 7,5 millió dollárt (másfél milliárd forint), derül ki a PókerAkadémia.com high stakes összefoglalójából.

Ott volt az indulók között a tavalyi World Series of Poker főversenyét nyerő Peter Eastgate, a hiperagresszív stílusban pókerező Gus Hansen, a címvédő Bertrand "ElkY" Grospellier (mellékesen a világ egyik legjobb videójátékosa, 2001-ben második, 2002-ben negyedik volt a World Cyber Gamesen StarCraft: Brood War kategóriában, 2003-ban megnyerte az Euro Cyber Gameset), illetve Tom "durrrr" Dwan, Johnny Lodden, Eli Elezra, Ivan Gyemidov, Nenad Medic, Dario Minieri, Chris Moneymaker, Isabelle Mercier, és az egykori wimbledoni győztes német teniszező, Boris Becker.

Az 1B napon sorra estek ki a nagy nevek, az említettek közül alig maradt valaki versenyben. Bár Ivey és Hansen jól kezdtek, később mindketten kiestek, akárcsak Grospellier, akinek stackje rossz blöff után leapadt, ezért tízespárral all-in ment az 5. vakszinten, amit dámapárral calloltak, a board nem segítette a PokerStars francia profiját.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Lendvainé Sass Anikó már az 1. vakszinten búcsúzott (3-as setje 7-es set ellen maradt alul), később Lendvai Tamás szintén settel vesztett nagy potot, sora volt ellenfelének, Waldrich Péterről nem érkezett hír.

Az utolsó pillanatokban búcsúzott Boris Becker, aki ennek ellenére a Bahamákon marad, máris bejelentette, elindul az egyik mellékversenyen (side event), a 25 000 dollár nevezési díjú High Rolleren.

A 9. vakszint hozta az 1B nap végét, 205 játékos csatlakozott a hétfői továbbjutókhoz. A nem hivatalos információ szerint a kanadai Chris Fernandez végzett chipleaderként 280 000 chippel, a tornát továbbra is az 1A napot megnyerő Felipe "mojave14" Ramos vezeti (360 100).

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 25. csütörtök
Karácsony, Eugénia
52. hét
December 25.
Karácsony 1. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?