1 milliárdos rekord... Az idei évben leadott 2007-re vonatkozó személyi jövedelemadó és társasági adó bevallások is azt mutatják, hogy egyre több az adózó, egyre nagyobb összeget vallunk be, és egyre nyereségesebbek a cégek is. Ennyire félnénk az adóhivataltól?
Egyre több a bevalló
A szeptember elejéig feldolgozott bevallások alapján idén 86 ezer fővel több, közel 4 millió 500 ezer magánszemélyt érintő adóbevallás, munkáltatói elszámolás és adóhatósági adómegállapítást kérő nyomtatvány érkezett be az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz.
A tavalyi évhez hasonlóan újra növekedett az önbevallók aránya, ezzel elérve a 79%-os részarányt. 203 ezerrel többen éltek az önbevallás lehetőségével, a munkáltatón keresztül elszámoló kör 113 ezer fős és az adóhatósági megállapítás 4 ezer fős mérséklődésével párhuzamosan.

Tekintettel az adóhatósági adómegállapítást kérők egyre kisebb számára, Dr. Szikora János, az APEH elnöke kifejezte, hogy remélik az országgyűlés elfogadja azt a változtatást, ami megszünteti az adóbevallásnak ezt a formáját, ezt egy teljesen új önbevallás helyettesítené, ami az adóhatóság fokozottan támogatna, vagyis több segítséget nyújtanak az adózónak, mint a jelenlegi önbevallás esetén.
A jövedelmek alakulása
2007-ben az adóalanyok közel 7 972 milliárd forint összevont jövedelmet vallottak be, ami 1 031 milliárd forinttal haladja meg a 2006. évi hasonló adatot. Ezt elsősorban a nyugdíjjövedelem összevont jövedelembe történő visszakerülése okozta, ami 481 milliárd forinttal emelte meg a teljes összevont jövedelem volumenét.

A nem önálló tevékenységből származó jövedelmek csoportja a 2007-es esztendőben 89%-os részarányt képvisel az összevont jövedelem egészében, melyen belül kiemelkedik a munkaviszonyból származó bérek szerepe. A nyugdíjjövedelem nélkül számított 549 milliárd Ft-os növekményből 444 milliárd forint a munkaviszonyból származó bérek kategóriájához köthető, mely részben a munkajövedelmet elérő kör 29 ezer fős bővülésének köszönhető.
A munkaviszonyból származó bérjövedelem egy főre jutó átlaga 2007-ben 6,3 százalékos emelkedés révén megközelítette a havi 149 ezer, éves szinten az 1.783 ezer Ft-ot. 2006-ban átlag havi 140 ezer, éves szinten 1 millió 677 ezer Ft volt. A megyék bontásában a helyzet Budapesten a legjobb, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében és Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében a legrosszabb.
Elvileg emelkedő, gyakorlatilag csökkenő kedvezmények
A 2007-es bevallások esetén azonban az elszámolt kedvezmények is jelentősebbek voltak mint egy évvel korábban. Összesen 459,5 milliárd forint értékben számoltak el a bevalló személyek adókötelezettséget csökkentő tételeket, ami 60 milliárd forinttal haladja meg a 2006-os esztendő hasonló adatát. Ha viszont nem vesszük figyelembe az adóterhet nem viselő járandóságokat, akkor az egyéb kedvezmények 36 milliárd forintos csökkenését mutatják az adatok.
Ennek három oka van. 2007-től megszűnt a felnőttképzés és számítástechnikai berendezések beszerzésének kedvezménye, a szellemi tevékenységekkel összefüggésben igénybe vehető kedvezmény, valamint a lakáscélú hitelek törlesztése után járó adókedvezmény. Ezek közel 17 milliárd forintos csökkenést okoztak a kedvezményekben. Az élet- és nyugdíjbiztosítás kedvezményének összegét az újonnan bevezetett szigorúbb jövedelem korlát mérsékelte 1,7 milliárd forinttal. A harmadik pedig, hogy a törvényi változásokkal közvetlenül nem érintett adójóváírást az előző évvel szemben 105 ezerrel kevesebb, 2 millió 742 ezer személy vette igénybe közel 18,2 milliárd forinttal alacsonyabb, 251,2 milliárd forintos összegben.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
1 millió 43 ezer adózó vallott be az éves szintű minimálbérnek megfelelő vagy annál alacsonyabb összevont adóalapot, így a 2007. évi minimálbér alatt keresők létszáma jelentősen, 164 ezer fővel kevesebb az egy évvel korábbinál. Lényeges változás, hogy 2007-ben 249 ezer fővel, 3 millió 663 ezerre emelkedett az adó fizetésére kötelezettek száma. A számottevő növekedés hátterében az áll, hogy egyrészt az adójóváírások elsőként a 2007-es évben nem fedezik a minimálbér után felszámított adó teljes összegét, másrészt a nyugdíj jövedelem megjelenése és a kedvezmények szigorítása is növelte az adókötelezettséggel rendelkezők létszámát.
Külön adózó jövedelmek
A 2006. évre bevallott 745 milliárd forint összegű külön adózó jövedelemnél a 2007-es adóévben lényegesen több, 941 milliárd forint összegű jövedelem keletkezett az előző évinél 152 ezer fővel több, azaz 511 ezer személynél. Ez az adókötelezettség összegében is megmutatkozik, hiszen a 2006-os 154 milliárd forintos személyi jövedelemadó kötelezettség 185 milliárd Ft-ra emelkedett.
A külön adózó jövedelmek 27,7 százaléka ingatlan adásvételből, 34,4 százaléka osztalékjövedelemből, 8,6 százaléka árfolyamnyereségből és 11,1 százaléka az eredménytartalékból teljesített kifizetések kedvezményes jövedelemből származott. A jövedelemtöbblet tekintélyes része, 105 milliárd forint, a tárgyévben átmeneti jelleggel bevezetett eredménytartalék kifizetés és tagi kölcsön elengedés miatt keletkező jövedelem kifizetések kedvezményes 10 százalékos adókötelezettségéhez kapcsolódik. Ez 11 milliárd forint összegű adókötelezettséget keletkeztetett 24 ezer magánszemélyhez köthetően.

A korábbi indokokkal ellentétben, miszerint azért nem tervezik eltörölni a különadót a magánszemélyek számára, mert alig van aki fizet, a most nyilvánosságra hozott adatok kicsit mást mutatnak. 2007. évben 6 748 850 forint feletti jövedelem esetén a magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak különadót kellett vallani és fizetni, aminek a mértéke 4%. A bevallások összesítése szerint 283 ezer fő vallott különadót. Az összes bevallásban feltüntetett különadó összege 25 milliárd 180 millió Ft, egy főre jutó összege 89 ezer forint fejenként.
Top jövedelmek
2007-ben a legnagyobb összevont jövedelem 1,7 milliárd forint volt, ami 1,2 milliárddal alacsonyabb, mint a 2006-os. A legnagyobb munkaviszonyból származó jövedelem meghaladta az 1 milliárd forintot, de arra a kérdésre az APEH munkatársai nem tudtak válaszolni, hogy milyen ágazatban szerezte ezt a tulajdonosa. A legnagyobb osztalékjövedelem 2 milliárd forint, a legnagyobb árfolyamnyereség pedig 1,6 milliárd forint volt.
Nem csak a magánszemélyek, a cégek is félnek?
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








