15 °C Budapest

Töretlen siker az üdülési csekk! Mégis meg akarják szüntetni?

Pénzcentrum
2008. július 22. 08:30

Sikertörténet az üdülési csekk. A tavalyi évhez képest idén is 30 százalékkal kaptak többen a munkáltatóktól ilyen jellegű juttatást. Az egymilliomodik csekket a napokban adta át a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. A törvényalkotók mégis elgondolkodtak rajta, hogy meg kellene szüntetni...

Az idei évben rekordra számítanak ezen a területen, az alapítvány kuratóriumának elnöke, Karácsony Mihály arra számít, hogy akár 2,5 millióan is igénybe vehetik a csekkel fizethető szolgáltatásokat - írja a Népszabadság.

A népszerűség ellenére napi 15-20 hozzászólás is érkezik az alapítványhoz, de ezeknek egy része dicséretet tartalmaz. Összességében elmondható, hogy a legnagyobb probléma azzal van, hogy sok elfogadóhely rátesz néhány százalékot a csekkel történő fizetés miatt a számla végösszegére, ami Karácsony szerint nem jogos, a csekket teljes értéken kell elfogadni.

A másik oldal azzal indokolt, hogy ők a beváltáskor viszont nem kapják meg a teljes összeget, mert az alapítvány 6 százalékot levon a szociálisan rászorulók csekkjeinek finanszírozására. Az egészségügyi szolgáltatások esetében a jutalék mindössze néhány százalék.

Eddig négy hátrányos helyzetű csoportba tartozók jogosultak szociális alapon üdülési csekkre, de ezt a kört sokan bővíteni szeretnék, és panasz van a címletekre is, mivel sokan ezer forintosnál kisebb névértékű csekket is szeretnének. Az alapítvány szerint viszont a csekk üdülésre szolgál, így azt nem a mindennapi utazás során kellene felhasználni, vagyis valószínűleg ebben nem lesz változás.

Sokan viszont azt támogatnák, ha magasabb lenne az adómentesen adható érték, nem csak a minimálbér összegével megegyező 69 ezer forint. A költségvetésnél eddig csak annyit sikerült kiharcolni, hogy a munkaadó nem csak a dolgozóknak, hanem azok családtagjainak is adhat adómentesen ilyen juttatást.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A tervek között szerepel viszont az is, hogy az üdülési csekket mozijegyre illetve internet előfizetésre is be lehessen váltani, mivel a színházjegyek már beletartoznak ebbe a körbe.

A 2009-es költségvetés tervezése során ugyan felvetődött a munkavállalói kedvezmények, így az üdülési csekk és az étkezési utalvány elvetésének a gondolata, viszont a pártfogó MSZOSZ már bejelentette, ha a kormány nem mond le erről a tervéről, az utcára fognak vonulni az üdülési csekket megvédeni...

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm