Az adóhatóság minden hónapban nyilvánosságra hozza az Üvegzseb törvénynek köszönhetően az aktuális illetékekből származó bevételeket. Ebből világosan látszik, hogy júniusban, és eddig a 2008-as év során mekkora összeget fizettünk be összesen az államnak a különböző illetékek címén. Ebből talán a legérdekesebb az öröklési, ajándékozási és visszterhes vagyon-átruházási illeték, amelyet mindenki szeretne valamilyen formában elkerülni. Nézzük, hogy mennyit fizettünk a múlt hónapban, és idén eddig....
A 2007-es évben az összes illetékbevétel 145 862 millió forint volt, ami az APEH által kezelt összes befizetés "mindössze" 1,68 százaléka. Mivel az illetékhivatalt csak 2007-től integrálta az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, azért a korábbi évekre vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre, viszont az idei év eddig beszedett illetékösszegeivel összehasonlítva az idei év is hasonlóan fog alakulni.

2008 első 6 hónapjában ugyanis közel a tavaly egész éven beszedett összeg fele már befizetésre került. Ennek 19 százalékát csak a júniusban beszedett összegek adják.
A cégek esetében mind a havi, mind az első 6 havi bontásban a visszterhes ingatlan-átruházási illeték (Ingatlanátadás illeték nélkül? Nem is olyan nehéz...) képviselte a legnagyobb arányt. Magánszemélyek esetében szintén ez volt a leggyakoribb ok az illetékfizetésre, de itt már jóval nagyobb arányt képvisel nem meglepő módon az öröklési illeték (Hogyan kerüljük el a "haláladót"?)
Az ajándékozás miatt kifizetett összegek viszonylag kis százalékra rúgnak a visszterhes vagyonátruházási illeték mellett, eddig az első fél évben "mindössze 991,8 millió forintot tettek ki az ilyen jellegű bevételek. Ennek több oka is lehet, valószínűleg sokan más utat választanak a vagyontárgyak átadására, így próbálva elkerülni a fizetési kötelezettséget, mások viszont ügyesen kihasználva a még nyitott kiskapukat oldják meg a helyzetet. (Adótrükkök: lakásvásárlás kapott pénzből, adómentesen...)

Az illetékként beszedett összeget viszont csökkenti a fel nem használt illetékbélyeg megtérítésére irányuló kérelem, a Cégbíróságnál kezdeményezett eljárásokhoz kapcsolódó illeték lerovására szolgáló beszedési számlára fizetett összeg visszatérítésére irányuló kérelem, az okmányirodáknál kezdeményezett eljárásokat terhelő illeték lerovására szolgáló beszedési számlára fizetett összeg visszatérítésére irányuló kérelem, a hatóságtól érkezett, illeték visszatérítését kezdeményező megkeresés, illetve a bíróságtól érkezett, illeték visszatérítését kezdeményező megkeresés is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ez forintban kifejezve júniusra vonatkozóan 93 691 351 forintot jelent, az első 6 hónapban pedig összesen pedig 598 584 869 forintot, vagyis ennyi a központi költségvetést megillető illetéket befolyásoló kérelmek, megkeresések hatása.
A fenti táblázatban szereplő számok az éves összes adóbevételhez viszonyítva szinte csak aprópénznek számítanak, de ha belegondolunk, hogy csak ilyen címen mennyi pénzt szed be az állam, valószínűleg sokan kapnak a szívükhöz, így nem meglepő, ha Magyarországon az a divat, hogy mindenki megpróbálja elrejteni az adóhatóság elől a pénzét, és a kiskapukat keresve megúszni az adófizetést...








