Bush az adóelkerülés mellett! Elhibázott adópolitika...

Pénzcentrum
2008. június 23. 15:00

Az adóelkerülés visszaszorítása minden országban problémát jelent, a kormányok a legkülönfélébb eszközökkel próbálják megakadályozni, hogy a polgárok adót csaljanak, illetve igyekeznek bezárni azokat a kiskapukat, amelyek a legális adóelkerülésre lehetőséget adnak. Ennek ellenére a csalók egyre újabb és újabb eszközökkel és trükkökkel állnak elő, amivel megkeserítik az adóhatóságok életét, és jelentős bevételkieséseket okoznak az államkincstáraknak. Most viszont kiderült, hogy Bush idejében nőtt a legnagyobb mértékben az adóelkerülés aránya.

Az adóváltozások következtében sok becsületesen és keményen dolgozó, közepes jövedelemmel rendelkező amerikai találta magát szembe azzal, hogy lényegesen magasabb személyi jövedelemadót kell fizetnie. 2001 és 2007 között, Bush idejében, számos adóváltozás lépett életbe, ami közül néhány a gazdagoknak nyújt menedéket az adózás elől.

2005-ben 7 389 állampolgár nem fizetett egyáltalán jövedelemadót, annak ellenére, hogy 200 ezer vagy még annál is több jövedelemmel rendelkezett. Ez komoly emelkedést jelent a 2004-es 2 833-ról. Ezek alapján 2005 óta a legális adóelkerülők száma kétségtelenül megemelkedett és még jelenleg is nő.

2004-ben ugyanis a Kongresszus átalakította az adóügyi megítélését azoknak az amerikai állampolgároknak, akik külföldön élnek. Ők csökkenthetik vagy akár teljesen mentesülhetnek az adófizetés alól, mivel külföldön az ott kapott jövedelmük után már fizettek valamekkora összeget. 2005 előtt ez az ellentételezés viszont csak a fizetendő adó 90 százalékára vonatkozott, ami sok ellenvéleményt váltott ki, kettős adóztatás miatt.

Emellett viszont sokan vannak, akik sem az USA-ban, sem külföldön nem fizetnek adót, 2004-ben még csak 2420-an, 2005-ben viszont már 4224-en. Ez azzal magyarázható, hogy azok, akik a Katrina hurrikán miatt 2005 augusztus 27. és 2006 január 1. között pénzt adományoztak a rászorulóknak, a segély teljes összegével csökkenthetik az adójukat. Ezt sokan ki is használták.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Alapesetben egy évben csak az adó 50 százalékát lehetne az adományok összegével csökkenteni, a jóváírás maradékát pedig a következő évekre kell átvinni, de a rendkívüli helyzetre való tekintettel ez alól kivétel volt a hurrikán áldozatainak adott pénz. Ez a számokból is jól látszik, 2004-ben az adományok összesen 138 millió dollárt (21,39 milliárd forint) tettek ki az adóbevallások szerint, 2005-ben viszont elérte az 1,14 milliárd dollárt (176,7 milliárd forint).

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm