Postán az első 10 ezer levél: te is kapsz az APEH-től?

Pénzcentrum
2008. május 6. 13:00

Ahogy közeledik május 20.-a, a tavalyi évről szóló személyi jövedelemadó-bevallás beadásának és az esetleges adótartozás megfizetésének határideje, egyre többen küldik be ténylegesen a 0753-as nyomtatványt. Sokan viszont csak a legutolsó pillanatra hagyják, ami azt is eredményezi, hogy ha netalántán az APEH fizetne vissza nekünk adót, akkor azt csak később kapjuk meg. Az adóhatóság is szeretné felhívni a figyelmet, hogy ne az utolsó pillanatra hagyjuk a beadást, mert akkor már könnyen kicsúszhatunk a határidőből egy-egy figyelmetlenség miatt, ráadásul a postákon is órákig tartó sorban állás várhat ránk, ha nem az elektronikus módot választjuk...

Két hét van mindössze a határidő leteltéig, amit tanácsos betartani, mivel a csúszás súlyos összegekbe is kerülhet. Ha nincs elfogadható magyarázat a késésre, a mulasztási bírság akár 100 ezer forint is lehet.

A bevalláshoz a keretprogramot az APEH honlapjáról lehet letölteni, és az adózók segítésére kitöltési útmutató is rendelkezésre áll. Amint a programot letöltöttük, ki kell választani, hogy milyen minőségben töltjük ki a 0753-as nyomtatványt, magánszemély, egyéni vállalakozó, vagy őstermelő. Ennek az az oka, hogy ezután a program csak azokat az oldalakat jeleníti meg, amelyek a mi minőségünkben szükségesek, így nem kell felesleges lapok között válogatni, hogy vajon kell-e vagy sem. Könnyítésként az F1 gomb megnyomása az adtt sorhoz tartozó kitöltési útmutató részt hozza fel.

A kitöltés után mielőtt kinyomtatjuk, vagy elektronikusan továbbítjuk a bevallást a program automatikusan ellenőrzi, hogy mindent rendben talált-e, nem hiányzik-e valami, vagy nincs-e rosszul kitöltve valamelyik sor. Ha esetleg mégis kiderülne utólag, hogy hibás a bevallás, akkor azt a határidő letelte után önellenőrzéssel vagy helyesbítéssel lehet korrigálni.

Helyesbíteni akkor kell, ha a bevallott értékben nincs eltérés, csak valami rosszul van kitöltve, például papír alapú bevallásnál hiányzik az aláírás. Az önellenőrzés pedig az összegbeli eltérésekre vonatkozik. Mind a kettőt idén először már külön lapon, hanem a 0753-as bevallás újra beadásával, a 19-es lappal kiegészítve lehet megtenni, mindössze az elején be kell jelölni a nyomtatványnak, hogy önellenőrzésről vagy helyesbítésről van szó.

Mit tehetünk, ha tartunk a revizoroktól? Egy fájdalommentes megoldás...

Változott tavaly óta az is, hogy nem külön papíron kell feltétlenül felajánlani az adónk 1+1 százalékát, hanem azt megtehetjük a 0753-as bevallás egyik lapján. De ha ezt elmulasztja az adózó, akkor sincs veszve minden, a határidőig még külön lapon megteheti az felajánlást. Idén be kell vallani azonban a különadót is, ami a 6 748 850 forint feletti jövedelműekre vonatkozik, és szintén a 0753-as bevallás része, a fizetési kötelezettség pedig 4 százalék.

Idei várakozások

Bár az eddig beérkezett bevallások száma meghaladja a tavalyi azonos időszakhoz képest beérkezettet, ez még mindig csak a várt összes bevallás nagyjából fele. A becslések szerint ugyanis idén 3,3 millió szja-bevallásra számítanak az adóhatóság munkatársai, mondta el Kriskó Csaba a Bevallási Főosztály osztályvezetője.


Polgár Péter elnökhelyettes üdvösnek nevezte, hogy a hibás bevallások aránya jelentősen a tavalyi alatt van, de azt is elárulta, hogy az valószínűleg nem fog így maradni, évről évre magas szintű a hibásan kitöltött és beküldött nyomtatványok aránya.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Akiket már az APEH is keres - több, mint 100 ezren nincsenek meg a TB-rendszerben

Az OEP 2008. február 18.-án jelentett le egy 138 ezer főből álló listát az APEH-nek. Balázs Eszter Ágnes, az Adóügyi Főosztály vezetője elmondta, hogy a listán azok szerepeltek, akiknek az OEP szerint nincs biztosítási jogviszonyuk, viszont TAJ-számmal rendelkeznek. Közülük az adóhatóság közel 100 ezer embert tudott beazonosítani, viszont 34 ezer listatag helyzete továbbra is kérdéses. Az ő esetükben az OEP által ismert címre fog kimenni az értesítés, hogy tisztázzák a jogviszonyukat, illetve nyilatkozzanak arról, hogy rendelkeznek-e adóazonosító jellel.

Az adóhatóság sajtótájékoztatóján kiderült, hogy nem megoldás ha valaki nem veszi át a levelet, ugyanis ha úgy érkezik vissza a kiküldött értesítés a hatósághoz, hogy megtagadta az átvételét, vagy nem kereste a címzett, akkor adóellenőrzés keretein belül fogják megvizsgálni a helyzetét. Ha viszont "elköltözött", vagy "címzett ismeretlen" a visszaérkezett levél oka, akkor az OEP bevonja az adott TAJ-számot.

A tisztázott 100 ezer ember helyzete sem jobb, ugyanis közülük 80 ezer főnek fog értesítést küldeni az adóhatóság szintén a tisztázás céljából. A maradék 20 ezer listán szereplő személy esetében azonban kiderült az eddigi vizsgálatok során, hogy a munkáltató a ludas a tartozásban, ugyanis nem tett eleget bejelentési kötelezettségének, vagy az illető elhalálozott, külföldre utazott, esetleg diák. Amennyiben a munkáltató a hibás, a dolgozót nem értesíti az adóhatóság, a levél a céghez megy, hogy rendezze a helyzetet.

Az adatok beérkezésének dömpingjét a hatóság úgy próbálja elkerülni, hogy egyszerre csak 10 ezer levelet küld ki, majd ezután folyamatosan zajlik majd az adózók, pontosabban nem adózók értesítése...

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 26. 19:18