Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
Miért fontos, hogy egy vezető képes legyen beosztottait motiválni, fejleszteni, és bizalmat építsen körükben? Fontosabb a személyes kapcsolatok ápolása, mint a szakmai munka? Erről szól a coaching, a beosztottak irányítása - írja a Világgazdaság.
Hazánkban még ismeretlennek számít az a vezetői felfogás, miszerint a feletteseknek nem az operatív munkában történő részvétel az elsődleges feladata, hanem sokkal inkább a beosztottak motiválása, menedzselése.
Megfelelő munkahelyi légkör, és a bizalom megteremtésén keresztül ugyanis sokkal hatékonyabbá, sikeresebbé tehetik a munkavállalókat, és ezen keresztül a vállalkozásukat is.
A Krauthammer nevű tanácsadó, coaching, és tréningcég tanulmánya szerint az alkalmazottak mindössze 44 százaléka meri megosztani véleményét a feletteseivel, és még ennél is kevesebben, mindössze 37 százalékuk tekinti feletteseit követendő példának.
A vezető-beosztott viszony természetesen kihat a teljes cég megítélésére is, ennek fényében nem is olyan meglepő, hogy a magyar alkalmazottak kevesebb mint fele, 42 százaléka tekinti megbízhatónak saját cégét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ez paradigmaváltást igényel a vezetői felfogásban. Munkamániás csúcsvezetők helyett megértő, a beosztottai véleményére nyitott felettesekre van szükség.
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.


